Szösszenetek

Kedves olvasóm!

A mai nap is úgy néz ki, lassan eltelik. Süt a nap, s én már nagyon nem bírom a bezártságot az irodában. A héten már nem dolgozom, kiszabadulhatok a szabadba. A holnapi lovaglás sajna elmarad, de helyette bejárhatom a visegrádi várat. Nehogy azt higyje bárki is, hogy kicsit is zavar. A lovaglást úgyis bepótoljuk. Isteni idő van egy kis kikapcsolódásra, s mindezt most hétfő reggelig megtehetem szívem választottjával. Zsírkarajolaszlecsó. :D

A lábam ugyan annyira nem fáj a tegnapi mozgástól, de a sportnyereg kicsit kikezdte érzékeny ülepemet. Aucs. Fáj. Nem kicsit, nagyon. Kereken egy héttel ezelőtt össze-vissza szavatkoztam, hogy nem fogok többé a Diablo 2-vel játszani, erre tessék, mit csinálok ma? Scoonerrel, a főnökömmel csöndesen eljátszottunk vele egész álló nap. Bepótoltam a lemaradásom a Valami Amerika 2-vel kapcsolatban. Végre megjelent DVD-n, s így hozzáférhettem nézhető állapotban. Az első rész véleményem szerint valóban jó volt, ez hozzá képest harmat gyenge (saját vélemény). Amin ki vagyok akadva viszont, hogy május 1 a bemutatója az X-men Origins: Wolwerine című filmnek, de már letölthető DVD-RIP formátumban. Kicsit súlyos, mennyire gyorsan terjed minden a neten. Játék, ami még ki sem jött, film, ami még meg sem jelent, program, ami elvileg még nem is létezik... Balról, jobbról midnenre rá lehet lelni. Meglepődünk? Szerintem már nem.

Reggel Nimivel jöttem befele Pest fele. Ráébredtem, hogy valóban kezdek kicsit oldschool lenni. 20-30 éves zenékről beszélgettünk, 10 éves játékkal játszottam ma... Még csak meg sem ingerelte magát a gépem. Pörgök, mint a búgócsiga. Lábamon már a nyúlcipő, megástam a startgödröm, s indulatba tudok jönni, azaz irány Surányi... Vagy mifene. Sosem voltam a szavak embere, inkább hagytam, a tetteim hadd tolják alám a jövőmet.

Megint a kezembe került az exem blogja. Fárasztó az a csaj. A vicc, hogy nem is érdekel, mi lett vele, miután szétmentünk, de hogy még mindig majdnem minden postjában megemlít, kicsit kiborít. Ha van közös ismerős, aki olvas mindkettőnket, legyen kedves szólni neki, hogy álljon le vele, mert ha én teszem meg, megint rinyaparty lesz a vége, s a fél ország feldühödik rajtam, miért is írok rá, hogy hagyja abba. Szerencsére legalább nem keres, s csak emlékszik, semmi egyéb, de igazán zavar, hogy mi minden sületlenséget hoz össze rólam... Nah, ez zavar. Krisztával annyira jól meg tudtunk mindent beszélni, nem nyavajgunk egymás őrültségei, hibái miatt. Eltemettük csöndben magunkban. Ez a mi dolgunk, s nem hülyeségeket a világ felé kürtölni. Nah mind1. Remélem, leszünk páran ma a sörözés alatt.

Áve!

Kedves olvasóm!

Kiváncsi vagyok, a tekerést hányan értik félre. Erőt vettem magamon reggel, s elindultam otthonról biciklivel. Az otthoni másfél kilóméter bemelegítésnek is kevés szerintem, de a vonaton csücsülve legalább egy manga olvasása kicsit terelte a nagyobb táv előtt álló kellemetlen érzéseimet. Miért nevezem kellemetlennek? Mert kegyetlen be voltam gyulladva a tényállástól, melyszerint előttem áll még 15 (14.6) km dimbes-dombos terep. Kőbányán az átalakítások nem okoztak gondot, könnyen rátaláltam az útra, a várost átszelik a biciklista utak. Ez teljesen jó, büszke is vagyok a város ezen oldalára, s arra is, mennyire könnyedén befogadták a kerékpáros társaságok a nagy, pocakos lényemet. Meglepő, figyeled te általában, mennyien is tekernek? Rengeteg emberrel találkoztam ma, s lelkem teljesen örült ettől. Azonban van a dolognak visszája is. Nem egy helyen figyelhettem meg, hogy az utcán (főleg a biciklista területeken) rengeteg a szétdobált üvegcserép. Tapasztalatból tudom, milyen kárt is tud okozni egy-egy figyelmetlenül elhanyagolt útszakasz, illetve az azon található minősíthetetlen hulladék. A nagy méretű dolgok kevésbé akadályozóak, mint a kisebbek. Paradoxont képez eme kifejezés, de a nagyot könnyű észrevenni távolról, s máris számításokba kezdhetünk, hogy új röppályán átmetszve a terepet, megoldjuk a felmerülő gondot. A kisebbekkel nem mindig vagyunk ilyen szerencsések. Egyszer egy 60-as szög állt bele a hátsó kerekembe. Még Kőbányán. 2(!!!) egész perc tekerést követően. Örültem is neki, de még szerencsémre, az Europarkig kellett csak cipelnem a cangát a vállamon. 2000.- és már mehettem is tovább. Ennyi bizony a belsőcsere. Nem veheted meg, s kérhetsz szerszámokat. Azóta mindig hordok magammal egy extra belsőt, s mindenféle javítóeszközt.

Tavaly nem használtam valami sokat az eszközt, aminek folytán idén teljesen bennem volt a félsz, miszerint elrozsdásodott vagy valami egyéb baja keletkezett szeretett eszközömnek. Nagyon örültem neki, hogy még a kerekek is kitartottak, pedig megint elfelejtettem felhúzni a mennyezetig az egész hóbelevaccot. Semeddig nem tartott volna, de tudjuk, milyen egy szita vagyok, s ha ez még nem is lenne elég, mellette a lustaságommal is tudnék pár kisebb helyi díjjat bezsebelni. Bah, sosem fogok felnőni.

Egyszóval mozogtam reggel. Büszkeség árad szét a testemben a fájdalmak mellett. Oh, igen. Pedálozás közben nem nagyon éreztem, h sanyarognának izmaim, s mi több, még büszke is voltam magamra, mennyire jól haladok. Gyorsan, erősen. Régen mindig tartottam 3 perc szünetet a Lágymányosi híd lábánál vagy kicsit többet, ha Cybbel jöttem dolgozni, s együtt tekertünk. Ma ezt a szünetet kihagytam, s egyből fel a hídra. Meglesz ennek még a bölytje. 10km végén a híd már messze nem olyan kellemes gondolat, mint teszem azt 3-4 után lásd visszafele út. Nah igen. Visszafele. Ezzel is meg kell még ma este küzdenem, de a p*csámat már totálisan kinyírta a terep nyereg, s a lábaimat is túlságosan érzem.

Egye-fene. Heti 2x ki kell bírnom. Ennyit valahogy szinten kéne tartani, ha kicsit edzésbe akarom magam hozni. Oh, amiatt nem félek, sosem leszek egy budi-bílder, nem is akarok úgy kinézni, csak a pocakból akarok leadni, s elégedett leszek.

Lássuk, sikerűl-e este hazatekerni anélkül, hogy görcsbe rándulnának izmaim. :D Párszáz óra még a mai napból, s megtudjuk!

Áve!

U.I.: Jah igen. Április elseje van, egy hülye ma reggel már betelefonált. Kb így nézett ki:

- Üdvözlöm, Zsidi Norbert vagyok, miben segíthetek? (Szerintem annyiszor elmondtam már ezt, hogy az egész egy egybefüggő szónak hangzik lásd: "ÜdvöZsiNorbevagybengíthetek?")

- Halló, XY vagyok, belüggyel beszélek?

- Igen, tudok valamiben segíteni?

- Igen! Szeretném tudni, hogy volna e rá lehetőség, hogy Arnold Schwarzenegger személyi számítógépét tudnák e őrizni úgy 1000 maximum 2000 évig? Köszönöm! Viszhall!

Kedves olvasóm!

Itt a tavasz, itt a nyár, s talán a legjobb időjárás van mostanság, amit személyem kíván. Nincs sem túl meleg, sem túl hideg. Rajtam kívűl talán senkinek sem a legoptimálisabb ez, de annyi baj legyen. Ti hitetlenek úgyis nyűgni fogjátok velem együtt a nyári meleget. Ma este viszont rendbe kell tennem a biciklimet. Az utolsó apró simitásokon átejteni, s holnap mehet a 30 kilóméter tekerés. Soknak hangzik elsőnek? Valóban az, de most nem tekerünk mint az őrült. Csak szépen, lassan nyugodtan. Az izmok melegítésére ráfér majd egy kis lassúság. Az életben nem hanyagoltam ennyire el magam, mint anno az előző kapcsolatom folytán. Azt hiszem, már meséltem, hogy Krisztának elküldtem pár képet róla, mikor még anno együtt voltunk, s a mappában találtam egy érdekes fotót magamról is... Mit ne mondjak, pár röpke dekával vékonyabb voltam, s míg az arcom egy gyereket ábrázolt, az alakommal viszont elégedett lehettem volna akkoriban. Szeretnék valami hasonlót elérni. Tudom, ehhez a tekerés kevés lesz, az étrendemen is változtatni kell, de Istenem, ideje erőt vennem magamon. Annyira a technika rabjai vagyunk, hogy talán észre sem vesszük, milyen gyorsan tesszük magunkat tönkre, mennyire elhasználjuk azt a testet, amit kaptunk. Bármilyen nevetséges is, itt nincs folytatási lehetőség, ha elpatkolsz. Game Over. Legjobb esetben is reinkálódva kezdhetsz mindent előlről memóriatörlés után.

Nem véletlen vagyunk mindenevőek, de vajon meddig terhelhetjük ezekkel a műkajákkal magunkat? Rengeteg helyen olvashatjuk, mit és mennyit kéne ennünk, de ezek az értékek mennyire megfelelőek vajon? Átlagemberre tervezve? Férfira vagy nőre? Milyen pajzsmirigy működésre? Ki a fene találta ki, hogy a 75kg az átlagsúly, s kinek megfelelő ez az érték? Jött valami nagyon doki, s közölte velem, 90kg lenne a számomra megfelelő testtömeg, a 190 centi alacsonyságom mellé. 92-re fogytam akkor le, szépen látszottak a bordáim, de most legalább 6-8 centivel szélesebb a vállam. Megeszem a kalapom, ha 90-el egészséges tudnék lenni. Hány fogyási technika van? Ezek közül hány vethető valóban be, s mennyitől marad valaki egészséges? Emberiség, mint önpusztító faj. Dohányzunk, alig mozgunk, s mindent elkövetünk, hogy mesterségesen tartsuk magunkat életben. Fölöslegességekre pocsékoljuk az energiáinkat, mind a sajátunkat, mind a Földét. Tönkre tesszük magunkat, s már csak elfajzott valója vagyunk régi önmagunknak. Tisztelet a kivételnek, de olyan dolgokra fecséreljük az életünket, amire szükségünk kicsit sem lenne. Technológia, technika... Véletlenűl se vegyük őket ellenségnek, hisz azért vannak elvileg, hogy a mi életünk legyen egyszerűbb... Ez az egyszerűség korcsosít el minket. Ideje kicsit visszatérnünk régi valónkhoz. Hogy tudtak boldogok lenni a régiek? Amíg van erőnk, energiánk, mi lenne, ha a természet felé fordítanánk?

Látom a barátaimat, ahogy kockulnak a gépek előtt, s semmi fizikai munkát nem végeznek. Eltespedünk mind, kicsit ki kéne szabadulnunk a vonzásából! Lássuk, tudok e jó példát mutatni! Holnap tekerés! Remélem, erről nem beszél le senki. :D

Áve!

Kedves mindenki, aki idetévedt!

Nagyon örülök, hogy kedvesem megengedte, hogy én is írhassak ide. Így nagyobb az esély, hogy nem csak az olvassa el eszmefuttatásom, akinek orra alá dörgölöm eme írás linkjét. Már régebb óta megvan a lehetőségem a kontárkodásra ám csak most csókolt homlokon az irodalom szépséges múzsája olyan erővel, hogy elegendő erőt érezzek magamban egy megfelelő színvonalú post írásához.

Nos hogy én mivel is szeretném tömni, kedves olvasó, a fejed? Tudod, a múltkor elmaradt egy német órám. Ez egy örömteli pillanat, mivel egyenesen utálom azokat a felesleges és mellesleg rettenetesen unalmas órákat (tekintve, hogy angolból szándékozom érettségizni). Legnagyobb meglepetésünkre az iskola egyik legkedveltebb magyar tanára jött be az óránkra: Nényei tanárúr. Mint minden helyettesítő tanár, ő is hozott magával elfoglaltságot, aminek ürügyén csendre lehet utasítani a zsibongó népséget. Nála speciel egy nagy kupac fogalmazás dolgozat volt. Ráadásul szerencsénkre Nényei kapható is a hülyeségekre, ígyhát míg ő olvasott, mi is olvasgathattuk az irományokat (míg egy elvetemült osztálytársam integrált a táblánál). A gyerkőcök feladata az volt a fogalmazás során, hogy csupán a környezeti tényezők felhasználásával írják le a hangulatukat. Most mondok egy példát: egy hazaútjukat írják le úgy, hogy magukról nem írnak, csakis és kizárólag a környezet segítségével írják le lelkük mélységeiben lejátszódó hatalmas viharokat. Ezt meg kellett csinálniuk jókedvűen is, és rosszkedvűen is. Hát mit ne mondjak, nem vagyok egy irodalom tanár, de volt egy-két igazán borzalmas írás köztük. Rengetegen félreértelmezték a feladatot, és pontosan az ellenkezőjét csinálták. Ám volt pár igazi gyöngyszem is a cirka irományok között. Mondd csak, te elgondolkodtál már azon, hogy te vajon meg tudnád-e csinálni? Mindenki mondja, hogy ha jól érzi magát az ember, akkor gyorsabban telik az idő, ha rosszul, akkor meg lassabban. Na de milyen nehéz ezt igazán szavakba önteni? Mikor az álmosságtól még a kis bárányfelhők is csak egy újabb kitöltendő papírfecnire hasonlít, vagy mikor az elfutó autókban nem az unalmas hétköznapokat, vagy a környezetet károsító gázokat, hanem színes, ugrándozó foltokat látsz, mert éppen most csókolt meg az a lány/fiú, aki után hónapok óta futsz. Figyelted már, hogy a Hold milyen gyönyörű tud lenni, mikor a szíved szárnyal egy jó hír mámorító emlékétől? Vajon használunk még ilyen kifejezéseket? Figyelünk még ilyen dolgokra? Vagy csak belefásultunk a mindennapok szürkeségébe, ahol a gyárkémény sárkánya is csak füstölög mérgében, az esti fények tündérkéi pedig lassan kihalnak a mesékből.

Nem szabad ezeket kihagynunk az életünkből, hiszen ez teszi érdekessé. Nem olyan unalmas így a hazajövetel a munkából/iskolából, és vidámabban is fekszik az ember, ha az ablakon nincs függöny, hanem élvezi, ahogy a Hold lágy fénye elringatja álomországba.

Nos lehetséges, hogy eléggé össze-vissza írtam, de remélem azért kibogózható. Lassan majd csiszolódik az írásmódom. Addig is köszönöm a türelmeteket, hogyha már eljutottatok idáig. Kívánom, hogy mindenki találja meg a maga ásító napocskáját, és a kergetőző bárányfelhőit.

Sayonara!

Kedves olvasóm!

Ma reggel úgy indult minden, ahogy kell! Kellemes idő miatt kissé lazábban öltözve indultam neki a mindenségnek világot látni. Bevallom, még meg is volt bennem a lelkesedés, hogy újra bent lehetek, dolgozhatok. Az első csapást a MÁV mérte rám reggeli szokásához híven, hisz tudom nagyon jól, a vonatoknak szokásuk késni, de kérem... Hogy kimaradjon egy járat, s az utána következő is 30 perces késéssel induljon, az már az én idegrendszeremnek is sok. Namármost ebből laza telefonálgatás lett, hogy igenis én most fogom magam és hazajövök. Ekkor már a természet húzta keresztbe a napomat. Vagyis a bélműködésem adta be az unalmas - hozzátenném, semmilyen romlott kaját nem ettem, csak mindent frissen - , s jött rám a hasmars. A gyomrom megindult, én meg utána. Szerintem a munkahelyemig nem bírtam volna ki. Délután valamelyest csökkent az intenzitás, de ettől független még mindig kicsit szkeptikus vagyok a pocakom további sorsa felől. No nem vitatom, rámférne már egy kis fogyás, de azért mégsem ilyen drasztikus módszerrel. El sem tudom képzelni, egyesek hogyan képesek lenyulni a torkukon példának okáért, hogy fogyjanak.

Szóval a napomat itthon töltöttem, egyedűl. Már el is felejtettem, milyen nyugtató tud lenni egy ilyen "semmittevős" nap. Igaz, az embernek mindig van dolga, ha otthon eszi a fene. A baj csak az, hogy erre nem voltam igazán felkészülve. Mondhatnám, hogy nem volt igazán semmi számottevő, s végiguntam a fejem a napon, de egy új játék kipróbálására legalább így alkalom nyílt. Mit ne mondjak, a Square Enix nevű cég hű marad a nevéhez. A játékai egytől-egyig kiemelkedőek. Egy csodás történetre ráfestenek egy művészi kivitelezésü grafikát, csodás zenékkel teszik még érdekesebbé a hangulatot fokozó regényt, de... De miért kell ennyit küzdeni minden egyes játékban? Valóban ez lenne a cél mindenhol, hogy öljünk? Valaki legyen oly szíves, s ölje ki belőlem a hasmarsot! Adok érte xy tapasztalati pontot meg egy alig használt zsepit és egy guriga budipapírost (ennyit spórolnék, ha segít valaki). Isteni az idő! Kész rémálom ilyenkor bezárva lenni, de engem meg az álmosság is kerget. Mi ez a lustaság, ZsiNor? Ennyire jó valóban kicsit egyedűl lenni, s pihenni, hogy elnyom az álom vagy csak nem alszom ki manapság magam? Fene se tudja. Jól érzem magam, jó a közérzetem, senki nem nyaggat, s ezt én sem teszem egyetlen ismerősömmel sem. Csiripelnek a madarak, s furcsamód inkább őket hallgatom, mintsem a gépem felől hallható csöndes durmogást, amint a processzorhűtőm ventillátora felszálláshoz készülődik, s gyenge 3-5 ezres fordulatszámmal próbálja a 63 fokos üzemi hőmérsékletet stabilizálni a 2 magos prockóm megkeseredett erején. Valahogy elfogyott az erő a gépemből, hisz a játékból megpróbáltam egy apró területet felvenni, de a végeredmény elég elkeserítő lett, hogy mit ne mondjak. Szaggat is, csúnyák is a színek, mintha a régi 256 színű képeket nézném. Ezt sem Valejo festette, az 100.

Mit várok a mai naptól? Felüdülést? Bah, szórakoztatást. Szeretem vígan szemlélni az előttem elterülő képet, legyen az a szomszédos erdő, a hülye kutyáim játéka vagy a monitoromon fellelkesedő pixelek reneszánsz tánca. Kár lenne elherdálnunk a napjainkat. Ha dolgozunk is, találjuk meg az örömünket alkotásainkban. Akármi is a tervünk, mosolyogva csináljuk azt! Verjük át a világot, hétfő van, mosolyogjunk!

Neked mi volt az avatarod az oviban? Tifám ezen nevetett jóízűt valamelyik nap, s Enjinél még mindig ez van kiírva. Remélem, vigyáz a kis GaZsi-jára (az új SideKickjét így nevezte el Gabi és ZsiNor után). Mosolyogj! Mienk a világ!

Áve!

U.I.: A tegnap este óta elég szépen indul a Motokos videónk nézettségi rátája, köszönöm mindenkinek!

Kedves olvasóm!

Gondolom, te is többször voltál úgy, hogy akit látni szerettél volna, s akit közel akartál magadhoz tudni, nem tudtál vele elég időt együtt tölteni. Most megint így jártam. Asszonnyal már egy ideje szenvedünk ennek hatására, valóban nem fogunk visszakozni, s nyáron összecuccolunk, hiszen szenvedünk a kevés együttlét nyomása alatt. Hiába tudunk egy-egy napot egy héten együtt tölteni (sokaknak ennyi sem adatik meg, tudom), mi vajmi kevésnek érezzük. Lógunk a telefonon egymás között, MSN-en fent vagyunk, egymással foglalkozunk, s emiatt kevés filmet nézünk, kevés játékkal játszunk. Ergo, ha együtt vagyunk, ezt kevésbé zárjuk ki. Közös program a sétálás, a vacsora, a fürdés, s amit minden egyéb is. A minden egyébbe ezen a hétvégén beletartozott még a közös játék is. A Cryostasis című horrorjáték egy nem mindennapi okkult gondolatot térképez fel, aminek folytán megváltoztathatjuk a múlt eseményeit, azáltal, hogy belelépünk egy jégtörő-hajó fedélzetén az elhullott testek utolsó pillanataiba. Nem véletlen mondtam testet, mert nem csak emberekébe lehet, hanem jegesmedvébe vagy marhába is. De jó. A játékban megtaláltam önmagam. Az említett két állat közül lehet választani, s beküldeni a helyes- vagy épp helytelen szót a TV2 e-mail címére, ahonnan majd hülye válaszokat lehet nyerni. A sorsoló fél nem vállal felelősséget a kiadott adatokért, s akár továbbíthatja is őket egy harmadik félnek. (3. fél, 150% siker!)

Szóval... Ott feszültünk a gépem előtt bámulva a 22 collos monitort, melynek minden képpontja az elkövetkező halál gondolatát sugallta magával, s bár Tifában a félelem mélyen gyökeret vert, rendületlenűl haladt előre, s írtotta a gonosz lények hadait miközben folyton azt leste, merre haladhat tovább. Azt kell mondjam, a játék túlságosan is lineáris, de valóban szórakoztató volt. Olyan volt, mintha egy horrort néztünk volna. Nevetséges közös időtöltés? Lehet, de jobban jött ki, mintha popcornt tömve arcszerkezetünbe néztük volna a monitorom képsorait, amint valami B kategóriás rendező próbál megalkotni, hogy minnél nagyobb nézősereget tojasson be egyszerre.

A vasárnap délután már olyan gyorsan száguldott tova, mintha be sem következett volna, ekkor ültünk le AMV-t szerkeszteni (gondolsz, amire akarsz, de itt az AMV jelentése: Anime Music Video). Egyik közös kedvenc animénket elővéve nekiálltunk egy kiválasztott zene alá vagdosni a videót, mint ahogy pár napja tettem egy másikkal... Igenám, de ez kicsit jobb, komplexebb lett. Alább meg is tekinthetitek. Remélem, elnyeri tetszéseteket! Nekünk öröm volt megcsinálni, s bevallom, öröm volt visszanézni is.

Köszönöm az eddigi szavazóknak, h ilyen jónak értékelték, a negatív kritikákat is várom kommentekbe ám! ;)

A hétvégéről még annyit: ritka büszke vagyok a páromra minden egyes szinten. A szívem már valóban úgy érzi, megtalálta az igazit, s az eszem is egyre erőteljesebben hódol ennek az érzésnek.

Áve!

Kedves olvasóm!

Mindenkivel előfordul, hogy rosszat álmokdik, hogy az idegrendszerét megterheli egy-egy közel- vagy éppen régmúlt esemény, félt fiktív dolog vagy csak úgy összecsapnak a hullámok, s végünk. Ma hajnalban felütötte nálam is a fejét a rémgondolatok sora. Egy-kettő még elmegy, fel tudom dolgozni, de a vége felé már annyira elengedtem az álmaimat tartó gyeplőt, hogy teljesen szétszéledt, s sehogy nem tudtam újra kordába szedni.

Szeretet, őszinteség, ego, hűség, akarat... Szinte teljesen mindegy, melyikre appellálunk, megnyitja nekünk az ismerkedés vonalát valaki fele. Igenám, de ez az, amivel végleg el is taszíthatjuk az adott illetőtől magunkat, ha visszaélünk vele. Személy szerint az akaratra és az ego-ra nem szeretek appellálni, s soha nem volt első ránézésre szeretetem senki felé, ergo a listából eme érzés is kiesik. Marad az őszinteség és a hűség. A legtöbb ember nagyon gyorsan képes megnyílni felém, akár pár óra alatt a legmocskosabb titkaikat is bevallják nekem, mert szavaim, megjelenésem bizalomgerjesztő. Ezt sokan irigylik belőlem, s ennek igazán nincs is hátulütője. Saját magad döntöd el, kit mennyivel bízol meg, kinek mennyit adsz. Talán évek óta nem éltem már vissza ezzel. Sosem voltam angyal, nem is leszek soha az, de igenis törekszem az "uriember" öcsi pontra, mikor lecsekkolnak minket az utolsó vámnál. Az uriember jelentése az, aki folyton odafigyel, hogy környezete jólérezze magát körülötte. Gondoltad volna? Engem kicsit meglepett, de egy életre megjegyeztem. Tetszik ez a "title". Igaz, mindenkinek úgysem tudunk megfelelni, találjuk meg az arany középutakat!

Nahszóval az álmom! Adott egy ház, jelenesetben egy többemeletes pagoda. Késő esti órák, a ház fehérségét bekebelezi az éjszaka, s fényforrások csak odabent, de az is csak mérsékelten. Szórt fény, nincsenek árnyékok. A történés pedig elég személyes, s nem egy közeli ismerős jelenléte. Semmi mészárlás vagy ilyesmi, egyszerűen az érzelmeimmel való játék mindenfelől. Passzívitás, becstelenség, megtagadás, ellökés, teljes hidegség, s megalázás. Egyszerűen sok volt. Sok befele fordult ember mondja, hogy az életben csak magára számíthat. Ez egy tévedés. Igenis számíthatunk a családunkra, s azokra az emberekre, akik nem élnek vissza a bizalmunkkal. Néha kész csoda, hol, s mint találunk ilyen embereket. Jelen esetben jó annyira racionálisnak lenni, mint én vagyok? Nem félek a barátaimtól, megbízom bennük, ahogy a haverok többségében is. Sikerűlt jó embereket magam köré gyűjtenem, megtartanom őket. A racionális elmével egy igazi gond van. Az érzelmek háttérbe szorítása során ha azokig eljut valaki, s valóban megsértik, egy olyan helyzetben találjuk magunkat, amikor nem tudjuk, az érzelmi válságot hogy kezelni. Ma reggel iszonyatosan nyomasztóan ébredtem, rendbe akartam tenni az álmom a végén, mikor a tudatom kezdte visszanyerni a vezetést, de sehogy nem jutottam a-ról a b-re. Nem szoktam elveszteni a gyeplőt, s ezt ki kellett írnom magamból.

Apropó gyeplő... Jövő hétvégére Saca meghívott minket a telkére. Megyünk lovagolni. Ideje lenne kicsit a lovaglással kapcsolatos emlékeimet felfrissítenem. Lassan 15 éve már, hogy nem űltem pacin. Remélem, nem mindent felejtettem el!

Kellemes, szép napot kívánok mindenkinek!

Áve!

Kedves olvasóm!

Mindannyian ezerszer és egyszer találkoztunk már vágott videókkal, néha csodáljuk, mennyire el van találva a kép a hanggal vagy egy-egy jelenet megalkotásának módozata. Csodáljuk a grafikusokat, akik a képeket alkotják, az animátorokat, akik egységessé varázsolják a filmforgatagokat, a rendezőket, kiknek minden mozdulatnál figyelniük kell, ott lenni minden egyes részénél a filmeknek, de ki gondol szegény vágókra? Messze nem vagyok annyira ügyes, hogy képeimet fel merjem vállalni, amiket alkotok, vajmi keveset tudok az animációkról, s hihetetlen, mennyire nincs erőm a pepecselős munkákhoz. Ma úgy voltam vele, 5 és fél év után újra megpróbálok vagdosni pár képkockát egy egységessé. Mivel időt nem szerettem volna túlságosan tölteni vele, így csak rövid- félvállas munkát végeztem. Összecsaptam egy kis vágást pár Full Metal Panic részből, amikor a főhős, s az egyik mellékszereplő olyan helyzetekben találja magát, amikor... nos... szóval romantikus állapotok állnak elő. Ez már olvasóim egy részét talán kicsit taszítaná, de a jelenetek egytől-egyig komikus formát öltenek végeredmény képpen, s így megmenekül a férfi társadalom attól, hogy le kelljen hullajtania macsó küllemét. Nyugi skacok, fel lehet lélegezni.

Egyszóval a vágás kész, s ha már megcsináltam, tudom, a párom jót fog rajta kacagni, s ha mások nem is, de Enji, Saca, Nimlot, Praetorian és Dorten értékelni fogják ezeket a jeleneteket, hiszen róluk tudom, látták a sorozat pár részét (van, ki az egészet), s felidézi nekik az ilyen fajta móka örömteli pillanatait.

És-el nem kezdünk mondatot. Éééés most jön a fekete leves. Pakoljuk fel a videót egy közösségi oldalra, mondván, könnyebb megosztani az ismerősökkel, mint egy 40 megás állományt dobálni MSN-en balra-jobbra. Aha... Feltöltöm, no para... Várom, hogy jóvá hagyják. Aha... Várhatom. Megsértettem kérem szépen a WMG-t, merthogy a szám, amit használtam a vágás aláfestésére, az - hiába 30 éves zene - nem szerepel az engedélyezett listán. Egy kocsis is tudna ilyenkor tőlem némi szóösszetételt tanulni, az fix. Ez a második eset. Jártam már így, de akkor egy 2004-es számmal, de ez kérem a 70-es évek végén fabrikált muzsika. Az énekes már egy tucatszor megfordult a sírjában, de a kiadó továbbra is ragaszkodik hozzá, hogy eme muzikális előadást ne terjesszük! Nemhogy örülnének, hogy gondol még valaki rá, s ezáltal reklámozza a régmúlt nagy előadót... Oh nem, helyette engesztelésként felajánlották, cseréljem le az audiotartalmat... Igenám, de a listában egy ismerős előadót sem találtam. Most akkor mi is legyen? Amíg nem cserélem ki a hangot, a videó meg sem jelenik. Nem is érdekel. Kivárom, hátha engedélyezik valamikor, addig meg próbálkozom a többi megosztóoldallal... De ami ilyenkor nagyon zavar, az az, hogy minden adathordozóra kivetik a licenszdíjjat, ami ugye nem kis összeg. Eddig csak a CD-ken és DVD-ken volt, de a jövő hónap közepén felkerül a pendrive-okra, winchesterekre, s még a mobiltelefonokra illetve a memóriakártyákra is. Maradjon minden polgárnak még kevesebb pénz a tárcájában! Nah, ezt megvágtuk. Magyarország, igyuk le magunkat!

Áve!

Kedves olvasóm!

A mai nap folyamán legalább ötödjére kezdem el a postom írását, de a gondolatok valahogy nem akartak igazán kibontakozni, pedig több jó ötletem is volt, ma egész nap szinte nem is volt egyéb dolgom, mint gondolkodni. Legtöbbször valóban jól tudom ilyenkor érezni magam, de egyszerűen nem ez kell most. Félreértés ne essék, nem bánt most semmi, mondhatnám, hogy minden rendben van, boldog vagyok, de valami mégis nyomaszt. Gondoom, az időjárás, de már megint azon kaptam magam, kihagy az agyam, megállok az írással. A tegnapi írásom majd másfél órás lett, a mai 5 és fél órája íródik. Talán túl gyorsan jön a felmelegedés, hisz gondolom, te is hallottál róla, vasárnap már 20 fok is lehet.

A két képernyő valóban sokat tud segíteni, hisz így olvashatok, dolgozhatok, míg a háttérben szól valami, s kitölti a vágyamat az érzékszervek hangolására. Legalább egyel több, amit ilyenkor kényeztetek. Félreérthető. Bah. Ehhez sincs most erőm.

Mikor beértem dolgozni a délelőtt, elindítottam egy (premier) filmet a gépemen, s gondoltam, le fog kötni. Elég jó kritikát kapott a neten, de a savanyság miatt ez is kicsit íztelen lett. Tintaszív. Micsoda cím! Brendan Freaser az egyetlen húzónév benne, igaz a múví nem volt rossz, de számomra a főgonosz karaktere kidolgozatlan, lapos volt. Egy-egy apró hiba nekem el tudja venni a kedvem. Bolhából csinálok elefántot. Le kéne már erről szoknom, de mit tegyek, ha a racionális elmémet ilyenkor megszállják az emocionális pillék? Nem vagyok medve, nem kell téli álmot alusznom, de ez a pár napos átállás télről nyárra... Ez, amit talán ilyenkor tavasznak nevezünk, ezt a két hetes időintervallum mégis lehet, jobb lenne a takaró alatt tölteni - lehetőleg a párommal, de akkor már minden napot ide vehetnénk. Hihi.

Egyszóval itt a jóidő a nyakunkon, lassan lehet elővadászni a ruhákat, amik még ránkjönnek, s a rövidebb- és/vagy vékonyabb anyagokat vadászni! Itt vannak a tavasz színei, kivirágoznak a divatlapok, duzzadnak a férfiak nadrágai, a nők illatoznak, a férfiak megborotválkoznak. Értitek. Love is in the air...

Dorombolásra fel mindenki!

Áve!

Kedves olvasóm!

A legtökéletesebb forma a gömb, s bármennyire is próbálunk elrugaszkodni, hinni a tökéleteshez közeli állapotban, a szépséghibák mindig felütik fejüket. Nah igen, a tökéletesség unalmas lenne, legalábbis a vágyainkhoz nehezen passzinthatóak. Ma egy szakmai tanács miatt megkerestem egy volt páromat, akivel immáron másfél órája beszélgetünk, s próbáljuk 5 éves lemaradásainkat foltozni egymás irányába. Szó sincs itt semmiféle érzelmek felmelegítéséről vagy vonzalomról már. Egyszerűen beszélgetünk, mint két régi ismerős, akik anno együtt lógtak. Furcsa így gondolni egy volt párról. Akárhogyis, mindig magunk körül táncolunk, mi vagyunk a középpontban, s forog a világ körülöttünk. Ego? Öncentricizmus? Ugyan! Ez nem az. Mindig magunkból tekintünk ki, soha nem tudjuk 100%-ig, mi van a másik fejében, szívében, akaratában. A szavak nagyon fontosak, ahogy az is, ki tudjuk nyílvánítani magunkat, meg tudjuk értetni a másikkal, mi is van bennünk. Akármilyen rossz felfogás is, hogy körülöttünk forog a világ, ez csak egy metafóra, amit félre lehet érteni. Ami körülöttünk van, az körülöttünk van. Ennyi, s nem több. Ezzel foglalkozunk, ez a mi saját világunk. Emberi agy fel nem tudná fogni, mekkora is az univerzum, s nincs, ki ennyire tágan tudná kezelni a létet maga körül. Kiterjesztjük auránkat a körülöttünk lévőkre, s reméljük, boldogságban élhetjük napjainkat.

Kicsit félbeszakadt a blogom, mert a munka felgyülemlett, s a beszélgetés is nagyobb sebességre kapcsolt Krisztával. Egy másik exemtől évekig hallgattam, miszerint "a kutyából nem lesz szalonna", de ha ez így van, miért nem éreztünk most egymás iránt a barátságon kívűl semmit? Megbeszéltük a szakításunkat, mit éreztünk akkoriban, s örültünk felhőtlenül a másik boldogságának. Az esküvője tolódik anyagi gondokra hivatkozva, s én ezt igazán sajnálom. Mégis visszakanyarodtunk, mégis egy újabb kőrt írtunk le magunk körül? Ideje megosztanom a többséggel, kiknek ismeretlen a circle strafing kifejezés, mit is jelent. Ilyenkor szokták az okosok a történelmi alapjait magyarázni valaminek, amit én sosem értettem, minek fárasztanak bárkit is ezzel, egyszerűen meg kell magyarázni, mi ez, aztán talán utána megmondani, miért érdekes ez, hol is használták. A circle strafing nem más, mint egy körbe-körbe oldalazós technika, amikor a célodban egyetlen dolog van csak. Hasonlatos a macska és a forró kása esetéhez, de itt most a célt folyamatosan piszkálod. A cél pedig jelen esetben te magad vagy. Formálod magad, éled az életed, s próbálod a körülötted lévő dolgokat minnél jobban belátni. A múltad is te vagy, így legalább beláthasz a hátad mögé is. Körözz csak, légy középen, s láss!

Ma reggel kedvesem ébresztéses telefonja, egy kávé, majd egy zuhany további boldogítása után leültem NecroVision-özni. Itt kikaptam egy olyan főellenség harcot, ahol akaratlanul is ezt a megoldást kellett választanom a továbbjutás érdekében. Fura volt, hogy ez a kifejezés eszembe jutott. Évek óta nem hallottam, nem használtam. Úgy néz ki, a múltunk tényleg elkísér. Minden tettünkért felelősek vagyunk, minden döntésünkért, ahogy minden gondolatunkért is. Éljük úgy az életünket, hogy soha semmit ne kelljen megbánnunk! Eddig nem bántam meg semmit, s most a célkeresztemben a párom lebeg. Itt van mindenki velem, minden körülöttem van, de napról napra erősebb egy elhatározás, miszerint a szívem választottjával le is fogom élni az életem! A múltam nem felejtem, elkísér, a jövő mellettem áll, előttem van, én pedig hasítok felé nagy sebességgel. Nem feledek senkit, nem hagyok el semmit! A párkapcsolat nem azt jelenti, hogy csak ő van az életünkben, de nagyon különleges helyet foglal el. Köszönöm a barátaimnak, akik támogatnak ebben, köszönöm az ismerősöknek, akik mellettem állnak, s még nem volt senki, ki ellene- vagy ellenünk szólt volna. Lehet tenni tétetek, gyerek vagy házasság lesz előbb? ;)

Áve!

Kedves olvasóm!

Mindenkinek vannak rossz napjai, mikor kicsit ingerültebb vagy gyorsabban nő a feszültség benne a kelleténél, s nem hajlandó a beletörődésbe. Hol helyezkedik a határ a szocializáció és az antiszociális viselkedés között? Annyian vagyunk, hogy kénytelenek vagyunk tömörülni a világon, s bármennyire is kedvesek vagyunk másokhoz, néha az idegeinkre tudnak menni az ismerősök, s az ismeretlenek is. Én kifejezetten szeretem, ha engem messze elkerülnek az ismeretlen emberek, vajmi kevés személyt tűrök meg magam körül létszámügyileg, ha meg saját társaságban vagyok, azt is jobban szeretem kicsit szeparálni, mintsem beültetni egy zsúfolt helyiségbe. Noh mind1, lássuk, miért is lett tele a hócipellőm ma.

Kezdjük a kora reggeli fél 4-es keléssel, ami minden vágyam minden éjszaka, pláne nem ébresztőre vagy kedvesen búgó hangjára történik, hanem egy torkomon akadt hajszál vagy por vagy akármi hatására. Isteni érzés, próbálja ki mindenki! Negyedórás köhögőroham közben a konyha felé támadva a mozgásom egy lassítottfelvételhez hasonlított egy "zs" kategóriás horrorfilmből, hisz kétrét görnyedve gyakoroltam a köhögés legősibb formáit, amit már a gyomorforgatás szintjére sikerűlt feltornásznom. A maradék másfél deci teát le is gördítettem 3 adagban, hisz két köhögés között örültem, hogy levegőt tudok venni, tény, hogy ez sem mindig sikerűlt. A forróvizes gargalizáció pár percel később a fürdőszobában már véglegesen megszabadított a gyötrelmemtől, s orientálódhattam vissza fekhelyem nem éppen túl konstans irányába. Mondanom sem kell, ma reggel Phoebe-t lealázó szinten tudtam énekelni a "Büdös macskát", a hangom olyan mély lett, h Vin Diesel szerintem térden állva könyöröghet nekem. Sajna a beszéd így kicsit nehezebbre sikerűlt, node annyi baj legyen, ma mindenkinek csak írok vagy elmutogatom, mit szeretnék. Szerintem a középső ujjammal sokat elérhetek, ha csak azt irányítom az ég felé, s ezt a jelet küldöm minden delikvens irányába.

A vágányzár miatt - újfent... csak idén a második a térségünk felé - megváltozott a menetrend, midőn az általam használt vonat korábban indul mintegy 14 perccel. Elvileg. Még egyszer nem sikerült neki tartani ezt. Hümm. Korábban induló vonat, s később érkezem Kőbányára, - ahol csak a mocsok és kosz uralkodik, - mint szoktam. Szeretem az ilyet. Pláne, hogy egy mögöttem ülő erősen agyilag zakkant csapat próbálta a telefonjából az általuk kedvelt technozenét kipréselni - természetesen a basszus teljes hiányával. Ekkor már gondolkodóba estem, hogy kiverem a kölkök kezéből a telefont, de milyen undorító dolog az, ha a nagyobb, erősebb ember elnyomja a kisebbet? Erőt vettem magamon, de utólagosan visszagondolva, nem tudom, miért. Egyszerűbb lett volna leordítani a hajukat, mint megtűrni ezt a fajta bunkóságot. Szu-szááá...

A metróhoz való séta közben készítettem elő bérletemet, hogy a kalauzokkal minél kevesebb időt kelljen eltöltenem, de az előttem haladó srác le se tojta őket. Simán elsétált mellettük, azok meg elkerekedett szemekkel figyelték a bunkóságot. Újra feltódult bennem a dühszint, miszerint ezek a senkik miatt kell nekem ennyit fizetnem a bérletre, a jegyekre. Kedvem lett volna segíteni a lépcsőn való haladásán. Bevallom, itt sem tudom, miért fogtam vissza magam, s miért nem olvastam be neki jó alaposan, ahogy tőlem az már megszokott.

Ha ennyi még nem lenne elég, felköszöntöttem telefonon Dorten barátomat a Népligetnél, aki miután elmeséltem neki a reggelem örömeit, s közöltem, "az élet sz*r", lereagálta, h "a grafikája viszont odab*sz", de ezt már nem bírtam, hisz az ég olyan csúnya volt, s a Népligetnél semmi szépet nem találtam, mit több, inkább undorít az egész (nem a belső fás része, hanem a csomópont speciel), gyorsan replikáltam: "az lehet, de olyan színhibás, fakó az egész, h csak na!". Ippon. Erre már nem lehet mit mondani. Buszra fel, búcsú, jó legyél kicsi öcsikém, áve! A busz 5 perccel indul a kiírt időponthoz képest, aminek speciále örültem, s annak is, hogy a megállóban kedvesen megvárta a kocogóm emberkéket, hogy velünk utazhassanak. Igenám, de a pilóta szerintem olyan diszleksziás, hogy az már fáj, mert hogy az órát nem ismeri, az egy dolog, de a sebességmérővel is voltak gondjai, mert valahogy a kilóméter-számlálót összetéveszthette ezzel, s meg lehetett róla győződve, hogy a többszázezres nagyságrendü szám mutatja a sebességünket méter per szekundumban, ugyanis a valós sebességünk a 30-at meg nem haladta. Sikerült a 23 perces utat 40-re növelni.

(ezen egyszerűen röhögnöm kellett)

Ezek után a munkahelyemen és a magánéletemben nagyon-nagyon békés napot kívánok magamnak, mert nagyon félek, egy kis szikra, s lángra lobbanok gigantikus feszítőerőt kivitelezve dinamikusan bővülő társadalmunk irányába, s leredukálva a "bunkó" és "szemét" jelzőkkel illetett kevésbé szeretett egyéneket, minek folytán akkora halmot gyűjtök belőlük, s a megmardt husukból, amivel végtelen tömegű testet hozok létre, s a Föld közepén megnyitok egy szép, nagy fekete lyukat.

Van egy mondás, miszerint mindig azokat bántjuk a legjobban, akiket szeretünk. Nincs gondom az olyan emberek bántásának eszméjével, kik hibásak valamiben, esetleg társadalomellenes cselekmények elkövetői, de nagyon féltem szeretteimet, s nem bocsátanám meg magamnak sem, ha nekik okoznék akármilyen formában is fájdalmat!

Áve!

Kedves olvasóm!

Mikor jutottunk el oda, hogy a fantázia kezdi bemondani az unalmast? Monoton világunk rohanásból áll szinte már mindenhol, a tanulási rendek is változnak, a munkahelyek is egyre többet követelnek, s az eladósodás miatt lassan mindent elvállalunk a szintfenttartások végett, ami hogy őszinték legyünk erősen kihatással van az általunk fogyasztott média képére is.

Régen mekkora durranások voltak a vígjátékok, s a rettenetesen rosszul megírt akció forgatókönyvek. Mennyire tudtunk örülni egy-egy könyvnek, új történetnek, ami kitöltötte a reál életünket a fikciók varázsával. Manapság azt látom, ugyan az akciófilmek történetei is ki lettek színezve, de a sok technikai megoldás megöli lassan a történetet, amit próbálnak előadni, s mi több a tömérdek mennyiségü baki, amit felhalmoznak, számomra egy teljesen lehangoló képet festenek le a végére. Világméretü katasztrófákat próbálnak elhozni nekünk, amiből mindig egy-egy magányos hős kerül ki győztesen a realizmus minden alapját mellőzve. Tényleg ez kell nekünk? Tudom, maradi vagyok, de én jókat derülök a mai napig a Bud Spencer és Terrence Hill filmeken, ahogy a halál gondolata is maximum csak kilóméteres távolságból van érintve. Nem eksön múvik ezek? Azt mondod? Igaz is meg nem is. Valahogy nem érzem szükségét, hogy tucatnyi hevederszámra potyogjon egy forgócsöves ágyuból a töltényhüvely, s nem hiszem, hogy a hackerek minden rendszer ellen fel vannak úgy készülve, hogy kevesebb, mint egy óra alatt bármit megtörjenek! Mit egy óra! Több filmben tapasztaltam, hogy a hihetetlen ügyességü számítógépvirtuózók 5 perc leforgása alatt műholdcsatornát foglaltak maguknak! Az igen!

Elfogulttá kezdek válni az animékkel kapcsolatban, tudom jól, de olyan ötletekkel találom magam napról napra szemben magam, mikor kicsit van időm elmerülni egy-egy sorozatban, amit totálisan hiányolok a Hollywoodi sokrétü atmoszférából. Tömegek szeretik Bruce Willist, pedig nem mentette meg a Titanic utasait, s egy űrlapot nem tud egy filmjében sem kitölteni, mégis mindig meg tudja egyedűl változtatni a korrekt tervezésü banditák mozdulatait, aminek folytán folyton a helyszínen kell rögtönözniük a lehető legkivitelezhetetlenebb új trükköket! Olé! Ez igen!

Hova tűnt a fantázia? Hol vannak az igazi fordulatok, mint a Közönséges Bűnőzőkben vagy a Hatodik Érzékben? Tudom, mindkét film vége kitalálható egy-egy értelmesebb embernek a közepén, de akkor is? Minden poént lelőttünk volna már, s mikor látunk egy új produkciót, csak lazán legyintünk, s megdobáljuk a vetítővásznat / TV-t / monitort a zsák méretü popcornunkkal, mikor már-már a klisé határait súrolják? Üveges tekintettel bámulom a közelgő óriásprodukciók eljövetelét, de egy év múlva alig fogok pár apróságra emlékezni. Tudom, hogy változunk, öregszünk, ezt magamon veszem a legjobban észre. Egyszerűen kevésbé érdekelnek azok a dolgok, amikért régebben meghaltam volna. A világ kezdi elveszteni az újdonságait, hát olyanok felé kell fordulni, amit még nem próbáltunk? Mennyire húz határt az anyagi helyzetünkből felmerülő gond? Sajnos a filmek még mindig a legelérhetőbbek számunkra, de azok varázsai olyannyira fakulnak, hogy ritkán hallok olyan produkcióról, ami megmozgatna bennem valamit. Egy anime? Oly mennyiség van ezekből, hogy legalább itt tudok még mazsolázni. Párom ajánlotta - viccből - a Karin című vámpíros animét, amiben a kislány nem vért szív, hanem vért termel. Ugyan kezd ez is monotonná avanzsálódni, s a lolicon (a pedofiliát súroló szexualitás) is megjelent kis élményfokozónak, de az általános humorja mégis leköt. Valahol érthető, hisz más, mint a nyakunkba ömlesztett szenny. Többen nem fognak velem egyet érteni, hisz van itt Smallville, Eureka, BattleStar Galactica és Star Treckes olvasóm is, nem beszélve a House, Sarah Connor Chronicles vagy Supernaturalról. Mind jó, de egy valamiben óriásit hibáznak az írók! Próbálják a legnagyobb lefedettséget elérni a piacon, aminek folytán elszaftosodnak ezek a sorozatok. Az animék nem egészen ilyenek. Szinte minden ismerősömnek tudok ajánlani már, mit nézzen, mit töltsön ingyenesen, legálisan! Sokadik bőr az animékről, tudom, sorry is érte, de ha a fikció színesíti az életünket, ne állapodjunk meg a szürkeségnél!

Áve!

Kedves olvasóm!

A mai naptól nem egyedűl írok a blogomba, hanem párom is csatlakozott hozzám, segít nekem emelni a színvonalát az amúgy kissé szegényes írásaimnak, ha másban nem is, de a fogalmazási, s helyesírási hibáimat eddig is ő javította, de mostmár szerkesztési, s írási joga is van, így nem kell várnia rám, h átírjam a sok-sok szösszenetet, melyet papír helyett digitálisra vetettem.

Hogy alakulnak manapság ki a becenevek? Kinek van saját fantáziája kitalálni ilyesmit, kik veszik fel a már amúgy olvasott, használt neveket, s kik azok, akikre nemes egyszerűséggel ráragasztanak valamit? Az enyém nem kérdéses, nem is utal nagy fantáziára, végülis csak a rendes nevem rövidítése, legalábbis a ZsiNor. A Venoxis-t nem sűrűn használom, csak egyetlen helyen, de ez nem más, mint egy troll-kígyó a WoW című ismert játékból. Fájdalmasan konstantáltam anno, miszerint a chat oldalon foglalt a rendes becenevem, így valamit választani kellett, s a WoWban használt fő karakterem első igazi ellenségének nevét választottam. A Venox Lewis-t a mai napig senki nem használta rám, s azt hittem, jó szóvicc lesz, de eddig senkit nem hallottam kacagni rajta. Fanyar humorral áldott meg a jóisten. Kacc-kacc. Lenox Lewis után szabadon. Haha. Miért nem röhög senki rajtam?

Ismerősi körömben vajmi keveset szólítok a keresztnevén, sokaknak talán nem is tudom a rendes nevét. Múltkor 30 percet gondolkodtam egy munkatársam rendes nevén. Ok, ok, Ádám, de milyen Ádám? CT, azt kész... De valahogy így nem adhattam be a főnöknek a jelentésem. Praetorian neve is megmaradt a fejemben, s főként csak Pretonak szólítjuk a társaságban, holott valamelyest tudjuk a keresztnevét. Ákos. Tudok én! Nagyon tudok. :D Dorten is Gábor, de ő legalább nem felvett egy nevet, hanem maga találta ki. Mégis, a beceneveink mennyire fedik valódi kilétünket? Praetorian valóban pretoriánus lenne, Dorten pedig a felvett nevével mennyire egyedi? Tifám mennyire hasonlít a Final Fantasy - Advent Children Tifájára? Külsőre is más, lelkileg is más, de a név nagyon passzol szívem hölgyére. Te is? Hosszú Lépés, Édeske, Picinocycica, Romee, Lemuria, Klostret, Rune, Claw, Nimlot, Enji, Quakerstate, St Martini, Eliza, Annyics, Surmi, Cybernaut, Scooner, CT, NEM, Hycker? Melyik mennyire egyedi? Kinek honnan született a neve? Van, ki a saját keresztnevét, vezetéknevét használta fel a becenévhez, de mégis valamelyest egyedibb, mintha azt mondanánk, Tibi, Klára (napirajz után szabadon).

Sokszor említették, hogy speciel rám a ZsiNor teljesen passzol, de kikre nem passzol a saját nevük? Volt munkatársam pl Geryke egy aranyos kissrác, ki ugyan 'majd korombeli, de mégis egy békés lelkü nyugodalmas kölök, s akárhogy próbáltam rápasszintani az általa felvett Gery^Devil nevet, nekem sehogy nem sikerűlt.

Úgy irigylem, ahogy valaki ki tud taláni egy egyedi nevet. Annyira, de annyira irigylem. Mitől cseng jól egy név valakinek a fejében, mitől válik valakire való egy név, s mi vezet rá minket, hogy azonosuljunk egy általunk választott ideológiával? Igen, egy név, egy ideológia. Agyunk tudatalatt feldolgozza ezt, s azonosul vele. Puszta sztereotípia lenne az egész, amivel saját magunkat verjük át? Mennyire van szerencsém a ZsiNor névvel? Mennyire alakíthatom magamnak a személyiségem? Mennyire tesz egy név szabaddá vagy zár éppen rabigába? Tanulmányok sora foglalkozik ezzel, de engem ez momentán nem érdekel. Társaságomban minden fajta ember megtalálható, s mindnek létezésének örülök. Individuumok vagyunk, tükrözze mindezt nevünk is! Eljön az idő, mikor talán nem is keresztnevünkkel adunk be felvételi kérelmet egy munkahelyre, hanem becenevünkkel. :D

Áve!

Kedves olvasóm!

Jól olvasod, tavaszi levertség. Nem egy ember van, akin kiüt. Most engem is megtalált. Talán egy kicsit meg is fáztam, de minden esetre rámnyomta áldatlan állapotát ez a sokaknál gyakran fellépő gond. Március 21, a tavasz eleje. Emberek, kezdődik a meterológiai tavasz. Itt van a nyakunkon, ezt is megéltük. Talán több hó már nem lesz legalábbis többségünk fele nem. Tegnap Visegrádon állítólag esett, de nem vettük észre. Túlontúl be voltunk takarózva a szoba bugyrában.

2 napja erőtlen vagyok, s kedvtelen. Mikor látott valaki engem a sarokban ülni, s rajzolni? A fantáziám megint kicsit megindult, s furábbnál furább képeket varázsoltam kedvesem szénceruzája által. Kezdem megérteni párom és barátnői gondolkodását a rajzolással kapcsolatban, hisz ők valóban nagyon ügyesen forgatják a szén eme metódusát. Erősen gondolkodom, hogy behelyezem ide a képeket, de tudom, milyen gyerekes vagyok, s annyira amatőr, hogy csak nevetni lehet lefestett grafikáimon, de talán megér egy próbát. Ne csak én röhögjek a bugyutaságomon!

Szóval tavaszi zsongás... Legalábbis a fejemben, s emellé még melegfront is van. Fáj a fejem, levert vagyok, s a vérnyomásom is a padlón. Próbáltam egyenesen sétálni Nagymaros utcáin a vonat felé, de rá kellett jönnöm, a leírt pályámat az ökör is csak vágtában tudná hugyozni. Most bocsánatot kéne kérnem a kifinumultabb olvasóim szemétől, de nem fogom megtenni, mert ez is én vagyok. Bocsi. Nah, kicsúszott. Igaz, csak gyengített verzióban, de tessék, nem szabadulok a saját lényem zugaitól.

Szóval Nagymaros. Ámultam, hogy alig sütött ki a nap, de Visegrád és környéke teljesen megtelt a turistákkal. Kicsit sajnálom eme tényállást, mert párommal szeretünk kimozdulni, de valahogy mindenhol így kicsit nagyobb a tömeg, amit valahogy viszont nem oly mértékben kultiválunk. Csömörből vödörbe. Szükségem volt egy kávéra, s szerencsémre kaptam is egyet az állomás magasságában, ami kicsit helyretette búgó agytekervényemet. A vonaton kicsit kikapcsolódtam egy anime segítségével, aminek a mögöttem ülő lányok külön örültek, hisz feliratosan néztem, hogy ne kelljen az utazóknak elszenvednie a japán hangok magas kínját. A Nyugatiban persze a vonatra való átszállás véletlen sem volt egyszerű. A csatlakozás elmaradt, a vonatom elhúzott, de így volt időm felvenni egy kevés pénzt az egyik automatából, s gondoltam, örömmel felszállok a vonatra, s nézem tovább a japán filmecskét, de a vonat sehol. 20 perces késéssel meg is érkezett, s ugyanennyi időeltolódással el is indult. Mire megjött Monorra, az utána 25 perccel később indított gyorsított is befutott. Akárhogy számolom, 1 órás késéssel értem csak haza. Szeretem a MÁV-ot.

Ha ennyi még nem is lenne elég, a kedvesem máris annyira hiányzik, hogy csak na! Teljes letargiával csapott le rám a felismerés, hogy megint nem látom jópár napig. Rémes volt látni, ahogy a rév elhagyja a visegrádi partot, s ezálltal a párom is távolodik tőlem. Ez volna a szerelem, a párod hiánya? Eddig is tudtam, h szeretem, de igazi vággyá nőtte ki magát a vele való élet gondolata. Kellő mennyiségben rontottam már el az életemben kapcsolatokat, de most valóban olyat találtam, akivel boldog tudok lenni. Semmit nem kell elsietni, tudom, de egy vágy már akarattá lépett elő, az akaratért pedig mily sokmindent meg nem tennénk! Lássuk, hol vannak az én határaim!

Áve!

U.I.: A képek tudom, röhelyesek, de tény, hogy 10 éve nem rajzoltam 2 percesnél komplexebb képet. Sorry.

Kedves olvasóm!

Okkem borotvája (Occam's Razor) elv szerint a felmerülő kérdések közül általában a legegyszerűbb a helyes. Valóban mi az igazság? Írtam korábban, hogy a Földön 6 milliárd igazság van, hisz ez a szó is annyira elfajult már, hogy nyugodtan mondhatjuk mindenki nézetére, igaza van. Hiába a katasztrófálisan nagy tévedések vígjátéka, s gyakran majd bepisilünk a röhögéstől, mikor valami filozófiai buktatót hallunk, hisz gondoljunk bele, néha a valóság is mekkora ostobaságot képez. Az Obelszikek valóban Tesla fajta elektromosságot képeztek, Jézus tényleg magyar volt? Eszement ötletek, de mégis vannak, kik levezetik ezeket, s mi több, hisznek is bennük. Hogy lehet ez?

Drága párom ma délután beizzította a laptopomat, s leült kicsit játszani rajta, hisz nemrégiben megmutattam neki a Spore című játékot. Most alkot. A játék lényege, hogy egészsen a sejtfázistól az űrkorszakig tudunk sajátos módon előrébb jutni a fiktív történelmünkben benépesítve egy bolygót, s később kilépve a világűr mélységeibe, akár komplett galaxist is. Gyerekjáték, racionális felépítést erősen mellőzve lehetünk istenek egy komplett civilizáció felett. Mi határozzuk meg, hogy az adott bolygó prominens faját milyennek tervezzük. Oh, ez az a játék, aminek hatására sok sok új cenzúrát kellett bevezetni, hisz erősen magas arányban jelentek meg fallikus kinézetü lények a világon. Szerencsénkre, ha létezett/létezik is Isten, az ő humora kicsit más. Bár belegondolva, lehet, a mi alakunk hasonlít inkább a termékenység nemzőszervére? Huh... Olvastam valahol, hogy maga a mikulás csoki is fallikus szimbólum. Akkor mi magunk is azok volnánk? A két lábunk akarja a herezacskót jelképezni, s a térdünk maga a heregolyó? Mi több, a felső testrészünk egy ágaskodó fallosz lenne?

Ember tervez, Isten végez? Mi lesz így belőlünk? Valóban hihetünk benne, hogy a kereszténység vagy valamely más vallás felelős a megjelenésünkért illetve fejlődésünkért? Van alapja mindennek vagy Darwin állt mégis közelebb? Örök kérdés ez, s nem is hiszem, hogy valaha megfejtjük, mi több, a racionális elmék szaporodása miatt a vallás kezd a XXI. században kicsit visszábbvonulni. Egy újabb háború kell, hogy hithűkké váljanak a népek?

A kockák el vannak vetve a számítógépeik elé. Ott csücsülünk szögletes fejjel bámulva a monitort, amit csak mi emberek értünk meg, csak mi tudjuk értelmezni a kegyetlen sok ostobaságot, ami átsuhan a kezünk alatt. Játszunk, dolgozunk, tanulunk. Alkotunk? Nem valami sokat. Párom most éppen házikót tervez a másik gépen. Hódít a civilizációs fázisban. Növényevő egysejtüből feldolgozta magát egy 4 lábu, de mégis karokkal rendelkező kacsacsőrű emlősig, majd törzset hozott létre a fajából, s mostmár a bolgyót egyeduraló népcsoport egyik vezetőjévé avanzsálódott elő. Még nem tudja, de hamarosan ő maga lesz a bolygójának hírvivője. Esküszöm, amint vége a postomnak, kicsit visszacsücsölök mögé lesni, merre halad előre.

Szóval a fő kérdés, miszerint magunk egyedfejlődtünk vagy egy isteni lény suhintott le minket a csillagokból, s kényszerített a Földre, az rejtély marad. Nálam jóval nagyobb koponyákat küldött muszálydzsekiben a gumiszobába, mit erőlködjek én ennek megfejtésével? Csak békés életre vágyom, de ki tudja, talán a gyermekem már X-men lesz, ahogy a fejlődést követem vagy csak egy kis gyp-s kocka? Akármennyire is nem számít a válasz, ahogy gondolkodunk rajta, mégis megrendít az, hogy a múltunk a jövőnk alappillére. Vajon mennyire számít az igazság? Megéri ezért becsapnunk magunkat, s hinni valamiben vagy keressünk egy olyan választ a múltban, melyet már évezredekkel korábban eltemettek?

Ha már a múlt sem biztos, hogy higyjünk a jövőben? Minden esetre, találkozunk ott! Hogy mikor és hol, az irreveláns, de egyszer találkozunk mindenképpen mindenkivel!

Áve!

Kedves olvasóm!

Vannak napok, amikor minden a feje tetejére áll. Azt hiszem, mondhatom, a mai is ilyen. Sándor, József és Benedek idén annyira nem nagy meleget hoztak a zsákjukban. Adóreformot megint, de az most nem téma. Csodás idő van, s ennek fejében néhány változás a szokásos írási rítusaimmal kapcsolatban fellépett most. Nincs cigi az arcomban agyig betolva, mint szokott lenni, s mi több, még csak nem is a saját gépemet használom, hanem Tifáét. IBM billentyűzet? Mikor volt ilyen a kezemben? 17-es CRT monitor? Atya Isten! Persze szavam nem lehet, enélkül nem is ismerném az asszonyt. Hihi. :D Ki várja már az esküvőnket? Nah egyéb diferenciák is vannak, de ezekről most annyira nem számolnék be, mert félek, az életben nem érne véget ez a post.

Olyan vágyam van, most tudnék inni egy csöppet, pedig nem vagyok nagy alkohol fogyasztó, ezt tudja is rólam a környezetem. Édes, száraz, keserű, erős, gyenge, szép vagy egyhangú... Mit igyak most? Bármennyire is bő a választék a piacon, a legtöbb embernek megvan a saját kedvence. Édesszájúak főleg a Bailey's felé tendálódnak, de múltkor ért a felismerés az egyik pubban, mikor Tifával csücsültünk, hogy igenis ennek a már megszokott előre elkészített koktélnak van pár alváltozata. He? Derűlt égből parításhiba. Annyira meglepett, hogy nem is tudtam mit ajánljak, melyiket kóstolja. Karamell, vanília, classic meg anyám kínja. A legutolsó biztos a legfinomabb, de a nevét talán már ezért nem tudtam megjegyezni. Régen személy szerint vodkapárti voltam. 1 sör + 1 kávé +2 feles Royal vagy Finnlandia. Ütős kombó... Pláne 3-4 kanyar az adott szaporulatból, s máris 2-3 példányt lehetett látni a pultos néni szerény ciciszerkezetéből. Egyik volt munkatársam a Tequila segítségével szerette csökkenteni rohamos sebességgel a még meglévő, s működőképes agysejtjeinek számát. Szerintem Surmié konvergál már a 0 felé elég rohamosan. Hihi.

Roxyval a kedvencünk a Jager. Gyomorkeserű vagy mifene. Mindegy, a lényeg, h ez is kicsit rendbe tudja tenni a gyomrot, s emellett valóban finom. Ha piát akarsz hozni, ezt hozzál, a többit úgyis továbbajándékozom. :D Dorten is kapott most tőlem egy 5 csillagos Metaxát. Meg is kóstoltuk egy kicsit higítva. Fini volt az is.

Azt hiszem, nem véletlen hagytam a legvégére azt, ami mégis talán a legnagyobb mennyiségben fogy nálam éves szinten. A sör. Azt hiszed, vedelek? Hahaha. Heti 1 MAX 2 üveg nem mennyiség. Stella Artois, Edelweiss, Becks... Finomak. Ide velük! Legalábbis most éppen ezek felé nyúlnék legszívesebben, s lám, mégis itt ülök a gép előtt, mert Visegrádon ilyenkor már sokminden nincs nyitva. Fene se gondolta volna, ugye? Terület ügyileg nagy hely ez, de krimó akkor sincs mostmár. Brühühühühühü...

Kicsit csaltam. A sör is nagyon finom, de egy halvacsora mellé mégsem a büfialapot önteném pocakomba, hanem valami finom bort. Pácolódjon még csórikám a feldolgozás előtt! :D Furmint, Rosé mit nekem... Valami fűszeres csoda kerülne most ide elém! Ejj, de tennék róla, hogy ne kerülhessen soha gyermek közelébe! Soha az életben!

Egészségedre, kedves olvasóm!

Csin-csin!

Áve!

Kedves olvasóm!

Talán olvastad az előző postomat, amiben egy nagyon intelligens egyed próbált megismerkedni személyemmel. Tudom, hogy kicsit magasan hordom az orrom ezen a téren, de hajlandó vagyok mindenkivel elbeszélgetni, aki normálisan közelít meg. Ezalól nincs kivétel. Ma már a neten nem várom el, hogy nagy betükkel kezdjenek egy mondatot, le kell tennem erről, de a helyesírás, az ékezetek és az írásjelek használatára még mindig hepciás vagyok.

Megszoktam, hogy bizonyos negatív kritikákkal élnek felém, ez is hozzá tartozik a világhoz, s nem bújok ki előle, tanulok belőle. Amiről igazán írni szeretnék itt és most az a chat.hu világa, ahol oly sokan vannak beregisztrálva, hogy mire csak a felével megismerkedne az ember, egy fél emberöltő szállna tova. A gond itt csak egy apróság, s az az anonimitás. Eldöntheted, hogy vállalod e az arcod vagy sem. Én próbálok nyílt maradni, s nem hazudozni össze-vissza mindent. Ki lehet kerülni? Igen, ki lehet. Több ismerősöm bújik el álnevek mögé, s valójában nem is tudom, kikkel beszélek, de egyáltalán nem érzem hátrányát. Jobb az életben ismerkedni? Szerintem nem. A chat előnye, hogy kor-, nem-, etnikai hovatartozás-, vallás- és anyagi helyzettől független. Legalábbis elvileg. Azok, kik vállalják arcukat, sokszor szembetalálják magukat az alfajjal, kik nem. Majd minden hölgyismerősömet próbálták már rávenni, hogy megnézze egy-egy idióta onalizálását. Finoman fogalmaztam meg eme perverz kört. Tudom. Mások nem áltatják magukat, s egyhuzamban szitkozódnak, mint egy kocsis. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha nem gépelné be azt a sok mocskot... Bah. Élőben én is ki-kiejtek pár cifra mondatot. Rossz szokás. Le kéne tenni róla, de megint elkalandozok a fő témától. Először azt hittem, szerencsés vagyok, hogy egy korrekt társaságba keveredtem, de rá kellett jönnöm, ebben semmi szerencse nincs. Összeolvasztottunk egy réteget az adott oldalon, s visszatérnek a művelt, intelligens egyének. Oly meglepő, milyen embereket ismerhetünk meg! Mindenki máshogy vélekedik a chatről. Sokan szidják, mert állítólag agyilag nagyon gyenge a felhozatal, de akárhogy nézzük, a világ sincs máshogy.

Legtöbb emberrel nem is találkoztam még személyesen, de nem csak haverságot, barátságot lehett felfedezni online. Tényleg szükséges a testi jelenlét, nem csak a szellemi egy kiegyensúlyozott ismeretségben? Nem hiszem. Hazaérünk munkából, jól tud esni, hogy valaki megkérdi tőlünk, milyen volt a napunk, emlékszik, mikor min mentünk át, s újra újra összefutunk velük akármekkora szünet után, tudunk egymásnak örülni.

Más kategória a szoknyapecérek és (pardon a kifejezésért) ólcsó lányok listája. Mindkettőből annyi van, mint a sicc, s nem nehéz partnert találni akármilyen célra is. Valakinek ez kell. Van kereslet és kínálat is. Akikkel megismerkedem, meg szoktam kérdezni, hogy milyen a személyes véleménye a chatről, s bármily érdekes is, a legtöbben találkoztak már innen valakivel. Alacsony, magas, szép, csúnya, idős, fiatal. Mindenkiből van fönt. A barátainkat magunk válogatjuk meg. A lehetőség adott, én nem egy igazán értékes emberre leltem mindkét nemből, több korosztályból, anyagi pozícióból és vallási nézetből. Lehet ismerkedni itt? Igen, lehet. Lehet itt valakit megismerni? Igen, lehet. Lehet itt valakibe beleszeretni? Igen, lehet. Akkor? Szemezgess vagy kérd meg tapasztalt ismerősöd, hogy vezessen bele a rejtelmekbe. Egy-egy megszokott csapat igazán összetartó.

Áve!

Kedves olvasóm!

Az az igazság, hogy mostanság ritkán járok fel chattelni, s csakis az ismerősök érdekelnek, újakkal nem nagyon óhajtok ismerkedni, hisz úgy érzem, sokszor a már meglévő haverokra sincs elég időm. Manapság azonban ugye a tipikus ismerkedők megtalálják az embert, s az alábbi színvonalat biztosítják:

13:40 [szöszi2000000000] sya
13:40 [Venoxis] szia
13:40 [szöszi2000000000] mizu
13:42 [Venoxis] Ez most egy ismerkedési fajta, Szöszi? Ritka rémes módja így felkelteni valaki figyelmét, nem értesz egyet? :D
13:42 [szöszi2000000000] haha
13:43 [Venoxis] Most komolyan!
13:43 [Venoxis] Kíváncsi vagyok, mit gondolsz... Ha így kattint valaki rád, mi a helyes válasz? "Semmi"?
13:44 [szöszi2000000000] semi
13:44 [Venoxis] A semi egy "m"-el félautomatát jelent. Ezzel csak rontasz a helyzeten. :D
13:45 [Venoxis] De amúgy nem aggódom, hamarosan bezárod ezt a kis beszélgetőablakot, mert az idegeidre megyek. :D
13:45 [szöszi2000000000] meny anyádba
13:46 [Venoxis] Gratula. :D Kiverted a biztosítékot. :D
13:46 [Venoxis] Anyud büszke lehet. :D
13:47 [szöszi2000000000] ja
13:48 [Venoxis] Nagyon helyes! Ne add fel!
13:49 [szöszi2000000000] mit
13:50 [szöszi2000000000] it vagy
13:50 [szöszi2000000000] kor
13:50 [Venoxis] Mond, őszintén, mit számít neked a korom? Ha érdekel, van fent egy adatlap feliratu gomb, értelmes először elolvasni.
13:51 szöszi2000000000 befejezte a beszélgetést.
13:52 [Venoxis] Most miért zárod be? Annyira élvezem, h égeted magad! Légyszi, ne hagyd abba! Kérlek!
13:53 szöszi2000000000 befejezte a beszélgetést.
13:53 [Venoxis] Nah, ne légy ilyen! Nah! Most miért kínzol? Vágyom, h megalázd magad így látatlanba! Légyszi! Hadd röhögjek tovább!
13:53 szöszi2000000000 befejezte a beszélgetést.

Egy ilyennel mit lehet kezdeni? Talán túl drasztikus voltam vele, de a buta emberek kifejezetten taszítanak, s mi egyéb, még a kultúrálatlanok is. Vagy manapság ez a trendi? Bah... Maradok kockan00b.

Áve!

Kedves olvasóm!

Ez nem egy megszokott post, tudom jól, de átnézve az oldalam statisztikáját, érdekes dolgokra vagyok figyelmes. Érdekes kifejezésekkel találják meg az oldalamat.

A kedvencem: "Mariann rózsaszín vibrátorral". Ezen szétröhögtem az agyam. Valóban szerepel mindhárom szó a blogomban, s emiatt meg is talál a google. :D Köszi. :D Nem tudom, ki volt az, de van fantáziája. :D

Volt még olyan is, hogy "nem tudom mit mondjak", "szex szerelem gyengédség" és "cicadal csengőhang". A legutolsót lehet, fel kéne ide töltenem, h hozzáférhetővé tegyem. :)

Amúgy, ha érdekel valakit:

• Az eddigi legjobb nap: Feb 25, Wed 120
• Az utóbbi 7 nap átlagos PI értéke: 55
• Az utóbbi 7 nap átlagos PI / látogató értéke: 4.5
• Az utóbbi 30 nap átlagos PI értéke: 57
• Az utóbbi 30 nap átlagos PI / látogató értéke: 4.467
• A blog indulása óta az összes PI: 2303

PI (page impression): oldalletöltések száma

Nem olvastok sokan, de köszönöm mindenkinek, ki néha ideveti áldó tekintetét, s érdeklődik hogylétem felől. :D

Bocs, ha többet vártál, de ma már írtam. Mostanság ritkán van erőm, kapcitásom két postra.

Áve!

Kedves olvasóm!

"Ép testben ép lélek" élve ennek a mondásnak XXI. századi reprodukciójával, nyugodtan mondhatjuk: "Ép hardverben ép szoftver". Itt a tavasz, csiripelnek a madarak, a vadászok pedig csőre töltenek. Fúj a szél, esik az eső, s a haveri társaságom fele beteg. Persze, amennyi ízfokozóval, mesterséges tartósítószerrel tömjük magunkat, s szennyezzük szmoggal a világot, mondhatjuk, mindenki beteg, de speciel most a nátha, ami hódít. Ez alól Tifa, Enji, Saca, de még Panka sem mentes. Gyógyuljatok meg, lányok!

A világhálón terjednek a vírusok, tönkreteszik az operációs rendszert, lassítják a gépeinket vagy éppen adatokat gyűjtenek tőlünk/rólunk. Igazán hatásosan védekezni úgy lehet, h nem használjuk a gépet, de viccet félretéve fölös aggódni. Kevés jótanáccsal, amit meg lehet fogadni, s könnyű betartani, védekezhetünk ezek ellen. A megoldás nem a vírusírtó program, higyjétek el nekem!

Az utóbbi hetekben nagyon sok ismerősöm gépe szenvedte meg a tavasz eljövetelét. Kinek a tápegysége, kinek az alaplapja sült meg, s ma a párom 4 órás munkája lett semmis egyetlen apró áramkimaradás miatt. Scooner laptopja egyszerűen megadta magát, s vehetett újat, Praetorian alaplapja simán fagyni kezdett, majd konyec. Nálam is szenvedett az alaplap, de egy rekonfigurálás után már tökéletesen ment. Csodákra képesek ezek a tuning eszközök. Sajna nem olcsók, de messze nem is drágák. Egykutya, mindenki szenved. Van akinek 3x kell indítania a gépet, h képet kapjon a monitor, mert haldoklik a videókártyája. Akárhogy nézzük, elértük azt az időszakot, amikor minden hardvert cserélni kell idővel. Egyáltalán nem időtállóra tervezik ezeket a dolgokat. A cégek közti versenyek végett a cuccokat már gyárilag túl nagy hatásfokra tervezik, ami ugye idővel az eszköz halálához vezet. C'est la vie? Nem. 1 évre vállalnak garanciát a cégek, az egyszerűbben összeállítható dolgokra viszont 3-5 évet is kapunk. Ki a fene tartja meg a memóriakártyát a gépből, ha az alaplapot le kell cserélni egy újabbra, ami már nem is olyannal dolgozik? Nekem is ott piheg az asztalomon két kártya, amit már nem tudok egy gépembe se beleerőszakolni.

Mondanám, hogy kiábrándító mindez, de lássuk be, az informatika egy elég gyorsan fejlődő ágazat, ahol igenis a haladáshoz lépést kell tartani. Sokan úgy vesznek számítógépet, hogy netezni akarnak csak rajta. Ki tudja, mi az a processzorfoglalat vagy memória sebesség? Aki nem ért hozzá, persze, hogy a leggyorsabbat veszi, mert nincs halvány lila dunsztja sem az FSB-ről (Front Side Bus, le nem írom ezt most). Nem sajnálom őket, belőlük élünk, mi infósok. Hihi. Mégis a boltos simán eladja a vásárlónak, mert egy mondatig visszakérdezni már súlyos lenne. Nah, ez a kiábrándító! Amúgy netezésre gépet venni csak úgy éri meg, ha tényleg nincs több pénzünk beruházni értelmes felszerelésre. Miért mondom ezt? A neten a programok, amik futnak, hamarosan mennek a kukába, s új technológia veszi át a helyét. A régi, lassú masinák bele fognak halni a programokba, s mehetnek a kukába, mert csak Tetrisezni és Word-özni lehet rajtuk, s nem támogatják az újabb programokat, ami valóban őskövületté nyílvánítja a 4-5 éves masinákat. Sajnálatos.

Hova vezet ez az egész? Az aranyvezetők túlhúzásának ára az, hogy manapság a többmagos processzorok hódítanak, mert az arany nem tud 4GHz felett megbízható jelet továbbítani. Ez lelassítja kicsit a teljesítmény fejlődését, de mint tudjuk, soká nem tart vissza minket! Kitörünk, fejlődünk, változunk! Nekem is a laptopomon 2 monitor van már (monitorom képe így). Hűűűha. Régen erről csak álmodtam. Örültem, ha a TV-met rá tudtam venni, hogy megjelenjen rajta a számítógépem képe. Mostmeg? Egyik monitoron mangát fordítok, a másikon megy az MSN, egy film, a böngésző, a fájlkezelő, a letöltésvezérlő, a rendszeradminisztrációs felügyelőprogram és már fene se tudja mi minden. Számszerűleg 5 kábel lóg ki egy olyan gépből, amit úgy terveztek, hogy ne kelljen hozzá semmi. Ez kész vicc! Mit művelünk magunkkal és környezetünkkel? Hova tart a fejlődésünk, s ez a postom, amit én ugyan értek, miért teljesen homály egy laikusnak?

Áve!

Kedves olvasóm!

Oly sok alternatívája van a mesebeli lényeknek, hogy bármely név, melyhez képet akarunk passzintani, teljesen más gondolatot ébreszt minden egyes emberben. Ha azt mondom, troll, sokak nem is tudnak mire asszociálni, de egyesek csupa izom, rettentő buta, de mégis homo sapiens alfajra gondolnak, míg mások a humanoid forma, de még mindig izomkolosszus lények felé tendálnak, s vannak, kik magas, de mégis szikár alakokról fantáziálnak, kik a saját fajukat is szívesen falják fel. Mondjak közelebbit? Mi a véleményed a vámpírokról? Ki hogy sorolja be őket? Több monda szerint a vámpírok nem bírják a fokhagymát, mások szerint a keresztet, míg az ezüstről is beszélnek vagy szívbe döfött karóról.

Minden legendának van valami alapja, hisz nem ragadtak meg a szimpla mese szintjén. Kiemeltük volna őket, h félelmeinknek manifesztációját megszüljük, s behozzuk a világunkba őket vagy csak mese még mindig mind? Farkasember támadásról először például a 17. század elején számoltak be dél-Franciaország területéről. Állítólag találtak egy testet, amin medve nagyságú karmolások voltak láthatóak, ám a sebek elhelyezkedése, s a harapások nyomai egyértelműen farkastól származtak.

A babona segítségével születtek az átkok, s igazolódtak be, mint Tuttanhammon sírjának feltárásakor? Ferenc Ferdinánd kocsiját halála után darabokra szedték, de alkatrészeit még felhasználták más járművekben, melyekben egytől-egyig az összes tulajdonos meghalt. Koincidens vagy valódi átok? A megmagyarázhatatlan dolgok sokasága körülöttünk leng. Vajon Isten létezik vagy ő is csak egy fantázia? És az aranyszarvasunk? Drakula gróf valóban fogyasztott emberi vért vagy csak a kastélya áll még mindig Erdély közepén?

Vajon mennyi racionalitás van ezekben a gondolatokban, s melyiknek mennyi alapja van? Egyesek életeket kutatnak át, áldozzák fel évtizedeiket, h rájöjjenek valami apróságra, melyet igazságnak vélnek, de mi meddig állja meg a helyét? Kétezer éve hittük, h a Föld a világ közepe, 500 éve hittük, h a Föld lapos, általános iskolában hittük, h a gravitációs gyorulás kereken 10m/s2. Minden ilyen infó megdőlt. Saját magunkat mikor hazudtoljuk meg, mikor jövünk rá a téves döntéseinkre, gondolatainkra? Csak álmodjuk ezeket a mély félelmeket vagy igazak egyáltalán? Annyi lefestett okkult lényt alkottunk már gondolatban magunk köré, h akár egy-kettő még valós is lehet. Miért csak a rosszakat soroltam fel eddig, hisz az írek hisznek a kis manóban, akinek a kondérjából, - ami csurdoltig van arannyal, - születnek a szivárványok, sokkal békésebb lények, de általánosságban a közkívánat a rettegés foka. Jobban szeretünk félni, mint békéről álmodni? Valóban a béke is unalmas lenne a világon? Ezért festünk magunknak démonokat, alvilági lényeket, ezért helyezzük a félelmünket a fantáziánk szüleményévé?

Sokszor szükségünk van rá, hogy kikapcsoljunk, elmerengjünk, s kiszakadjunk a mindennapjainkból, s ezáltal menekülünk a fikciók világába, de a természetes félelem már kevés lenne? Te mitől félsz? A te mumusod milyen alakot venne fel? Alien lenne vagy Predator? Vámpír vagy vérfarkas? Zombi vagy egy marionett bohóc? Esetleg a volt matektanárnőd?

Áve!

Kedves olvasóm!

Bemegy Petőfi március 16-án a Pilvax kávéházba, s odaszól a csaposnak, h kér két uniqumot, mire a csapos: - Nem lesz ez így jó Sanyikám! Tegnap is így kezdted, s látod, mit műveltél?

Szerintem ennél jobban nem tudom megmutatni, számomra az ilyen nemzeti ünnepek mennyire nem jelentenek semmit. 3 hónap. Ma vagyunk Tifával három hónaposak. Ha volt is valaha bennem valami akármelyik nemzeti ünnep iránt is, ez elnyomta ma. Sosem voltam annyira "magyar", h ezen a nemes napon kokárdát viseljek. Megannyi történelmi eseményre emlékezhetnénk vissza, mely meghatározó volt a világon, s mivel vallom, minden mindennel összefüggésben van, így nem tudom elképzelni, h bármely nap létezhetne egy másik nélkül. Napóleon leesett a Waterlooról, észak és dél harcolt egymás ellen kelet és nyugat oldalán, s lassan a tökéletes nő, az Aranybula (direkt írtam így) is megéli a maga Matuzsálemi korát, a 800 évét. Őszintén megvalva a világon egy centivel nem vagyunk előrébb, inkább csak hanyatlunk, ahogy telik az idő, csak egy dolgot tudhatunk be, mégpedig, h a döntéseink többsége hiba volt.

Dorten rávilágított a kommentjében arra, h a világbéke egyik szép elve a közös vallási nézet lenne. Van benne valami. Magyar? Sváb? Bajor? Cigány? Jezsuita? Katolikus? Zsidó? Buddhista? Zen? Számít mindez valamit? A bőrünk színe határozza meg a személyiségünk vagy a vallási nézetünk? Nem tehetünk róla, hova születtünk, s akárhova is tekintünk, láthatunk okos, értelmes embereket, de bunkó tahókat is. Nyugtat, h az utóbbi kevésbé szeret olvasni, így nem szól hozzá soraimhoz. Azonban az előrehaladás céljából jó lenne felülemelkedni ezen a nonszens ökörségen. Nem küzdök én az intolerancia ellen, nem védek én senkit, de nem is támadok. Ahogy mondtam, magam körül rendet tartok, s ehhez nem kell 12 pont, nemhogy felolvasni, de megtartani sem. Magyar vagyok? Számomra ez a szó a mai trendi formában semmit nem jelent. 1910-ben volt a magyar magyar? Amikor osztrák-magyar monarchia volt? Mindenki azt mondja, az az igazi magyarország. Akkor mi ez a balhé az osztrákokkal? Saját szánkból csinálunk tomport. Nem ünneplem a magyar ünnepeket, mert úgy látom, az országért én teszek többet, s nem ő értem. 10 éve fizetem a magánnyugdíjjamat, aminek a jelenlegi állása kb 0 Ft, több mint fél milliót adóztam tavaly, de egészségügyi szolgáltatást nem vettem igénybe, helyette fizettem a havi 18.000Ft-os vonatbérletet, s a 9000 Ft-os BKV bérletet. Ezért kaptam 1%-os gázártámogatást, s megvédhettem magam az utcán az árpádsávos okosok ellen, akik annyira magyarok, h csak a fél jelképet képesek viselni.

Köszönöm, de oly szívesen mennék a saját kis társaságommal egy lakatlan szigetre, h benépesítsük lakattal. Én Verne - Rejtelmes szigetét vinném magammal.

Áve!

U.I.: A tökéletes hétvégét csak a párom náthája szennyezi be. Jobbulást, kicsim!

Kedves olvasóm!

Rendhagyó már, h minden nap írok így a naplómba, s a rendszerességet szeretem. Mindig is szerettem, hiszen egyfajta biztonságot sugall. Nincs ez másképp egy blogírással sem, hiszed vagy sem! A mai nap nagyon nem a gép előtt töltött időről szólt, hisz nem csak párom, de az ő egyik barátnője is velünk tartott tegnap hazafele úton.

Miután Enji tegnap elment tőlem, s magával vitte az új Sidekickjét, lassan ideje volt elkezdenem készűlni a hétvégére. Ami a mai blogomban az érdekes igazából az az, h a hétvége még nem ért véget, azaz úgy ültem le ide írni, h a rendet nem akarom megtörni, de egy biztos, nem ezzel akarok most foglalkozni. :) Annyira jól érzem magam így már több, mint 24 órája, h csak na!

Félbeszakítottam megrögzött gépelési technikámat egy pár percre, míg Tifa és Saca megmasszírozták a vállam, s ittunk még egy kanyar gyümölcsvodkát. Mi iszákosak! E! A röhögés nem akar elfogyni! Végtelen szórakoztató minden perc, amit így töltünk. Egyedül az én perverz humorom, mi kicsit kiakasztja Sacát, de kezdi már megszokni. Az idiótizmus nem is gyenge kifejezés rám most. Hihi.

Nimlot egy órája lépett le tőlünk, azt mondta, ő is nagyon, de nagyon jól érezte magát. Fagyi, sör, forró csoki, gyümölcsvodka, kürtöskalács, volt itt ma minden, s most a popcorn fogy egy film alatt. Ennyit régen lököttködtem egy nap alatt, s kezdem érezni, h a fáradtság leple szépen rámtelepszik, de majd pihenünk a sírban. Rest in pieces. Majd. Soká. Az élet nem múlik el ennyire gyorsan. Mondottam volt anno, élvezzük, amit- és amíg lehet!

Hogy telnek a percek, az órák, s bizony a napok is, ha az ember valóban jól érzi magát! Erről is írtam, de most annyira el vagyok foglalva a marhaságokkal, h nincs egy épkézláb ötletem. Milyen kellemetlen, ugye? Hihihi. Nem szabad feladni! Bátran visszavetem most magam szépen a társaságba! Majd beszámolok mindenről!

Bocsánat, h kevésbé lett rendhagyó a mai postom, de holnap visszatérek a rendes kerékvágásomba!

Áve!

Kedves olvasóm!

Péntek van, méghozzá 13-a. Miről lehet ilyenkor írni, mint a babonáról? Magyarázat képpen ez nem egyfajta bab, hanem valamilyen alapra helyezett félelmek összessége. Fekete macskák, repedések a betonban, létrák alatt elsétálás vagy akár a tükör összetörése mint bibliai csapásmérő eszközök ilyenkor az idegállapotainkra. Uram atyám, mit tettem? Hangzik fel mindenki fejében, mikor ezekre asszociál. Nem tettél te semmit, megy az élet magától!

Amíg bennünk van a félsz valamitől, az agyunk elhiteti velünk, h mindez meg is történik, de lássuk be, amiről nem tudsz, nem fáj. Ha nem tudod, milyen következményei vannak egy létra alatt való elsétálásnak, talán a büdös életben meg sem történik veled. Ugyanez igaz a Murphy törvényekre is. Attól, mert tartunk valamitől, még nem feltétlen fog megtörténni, de ha elhisszük, h meg is fog történni, valóban van esély, h megviccel minket a saját agyunk, s becsap a krach (lásd: agykontrol).

Ugyanezen téma igazság szerint a vallás. Azért, mert olyan helyre születtünk, ahol a katolikus egyház nincs jelen valamilyen formában, de tételezzük fel, h Isten mégis létezik, akkor azok egyből a pokolra kerülnek? Ugyan! Ez paradoxont képez, akármilyen lefedett is a vallás tematikai szempontból. Ha nem ismered el Istent, elkárhozol? Én nem ismerem el, de nem zárom ki a lehetőségét. Próbálok tisztán élni, de nem bántam meg egy bűnömet sem, mégsem hiszem, h ha létezik is, pokolra kerülök. Több okból is. Isten szeret minden lelket? No nem ezért. Egyszerűen nem ott van a helyem. Ismerj meg, ha tudni akarod, miért gondolom így, de ez a post máris annyi iszonyat jó filozófiai témát ölel fel, h gyakorlatilag sosem érek a végére, ha bármit is részletezni kezdek.

Legendák, mítoszok, vallási alapok keletkeztek megannyi ember tudatában már, s akárhogy is nézzük, nem csak az ősi vallások kapnak helyet a mai világunkban. Korlátok közé zárjuk magunkat, h rendet találjunk a világban, saját magunkat erőltetjük a világ más módon való szemlélésére. Emoció vs racionalitás. Melyik jobb? Egyik sem. A létezés kultusza a mértékletesség. Amennyi kell, mindig lesz mindenből. Magunk döntjük el, kinyúlunk-e érte vagy hagyjuk, más vigye el, de vica verse... Magunk döntjük el, megesszük e az egész tál spagettit vagy hagyunk másnak is?

Önmagunk becsapása lenne-e a babona vagy valóban van alapja? Érdekel is ez igazából valakit? Olyan kérdésre keresni a választ, ami körülöttünk van, mégsincs sehol? Érvek, ellenérvek sokasága nyomja az asztalomat, a tudatomat, s ha választanom kellene, csak zenesen mondanám az alábbit: "Ha csak egy lehetőséged van, hogy döntesz?". A világ a magunk útját állítja elénk, ez a mi karmánk, ez a mi életünk. Ezt kell nekünk végigjárnunk! Higyj, miben hinni AKARSZ, s ne abban, amit rád próbálnak erőltetni! A saját kezedet saját magad irányítod. Az életed a tied, a végső döntéseket mindig te hozod magad irányában, hát ne várd, h a sültgalamb a szádba repül! Aki hezitál, maszturbál!

Babona? Kell ez neked? Más mondja meg, h szerencsétlen leszel? Az utad előtted van, taposd ki!

Áve!

Kedves olvasóm!

Párom egyik legjobb barátnője, nevén nevezve: Enji, kiszemelt magának egy itthon ritkaságszámba menő telefont, amit nevezzünk T-Mobile Sidekick 3-nak csak úgy az egyszerűség kedvéért. Namármost ezt az eszközt itthon nem nagyon lehet újonnan kapni, s így belevetette magát az internet mélyére, hogy hogy lehetne mégiscsak kézhez kapni egy ilyen bunkofont. Meg is lelte a megoldást! Hát hogyne! A világ Vateráját, az E-bay-t! Üdvözöljük honlapunkon, miben lehetek szolgálatára? Van bélyeggyűjteményem, megnézni? Oh, most más érdekli? Van itt nekem indiai vizipipám, gőzöl, füstöl és még krumplit is szeletel, s mindezek felett, törhetetlen. Hoppá! Eltörött. Tudja mit?! Látom, maga ínyenc vendég, mondja meg, önt mi érdekli, s gépelje be a keresőmbe, hátha tartunk olyat! Micsoda? Sidekick 3? Van. Naná! Nem fogy. Raktáron, mint a pelyva! Árban korrekt, az eladó rengeteg pozitív eladással! Hűha! Megvesszük! Micsoda üzlet egyetlen gombnyomással! Ám most jön a csoda! Kérem adja meg MasterCard vagy American Express kártyájának azonosítóját. Bizony, online ezekkel lehet fizetni, de szeretett Enjinknek 17 éves létére ilyesmit nem nagyon biztosítanak a bankok, hát nézzünk szét a család portáján. Apucival való diskurzusa csak azt eredményezte, h a hőn kedvelt fater felhangosította a tévét, ami Enji számára bizonyossá tette, h magasról tojik az adott témára. Nézzünk mást. MSN-en online ZsiNor. Hihi. Elmondjuk neki, mi a helyzet, hisz ő megérti az angol nyelvet, s talán van némi rálátása az E-kereskedelemre. Ezzel nem is tévedett nagyot a hölgy, ZsiNor pedig készségesen segített. Innentől már ment minden, mint a karikacsapás. A kézpénz landolt Norbinál, aminek folytán másnap ő megrendelte az árut. Most már csak várni kell, s nem kiakadni, h a telefon 30 rongy, a szállítás pedig 10. Nem vészes, ugye? Egész korrekt. Igenám, de milyen gyorsan érkezik ez meg? A visszaigazolásokból nyomban kaptunk 4-et, aminek örültünk, s az eladócég majd kiugrott bőrérből, h vásároltunk! Hűha! Kicsit más, mint a magyar virtus, mi? :D

Naszóval várakozás. A hannoveri (USA, nem Németország) cég másnap postára adta a szajrét, amiről még az államokbeli posta is küldött nekem E-mail-t, mi több, követési oldalt is biztosítottak nekem. Nem semmi! Kérem szépen, a 2-án késő este megrendelt cucc 3-án délután elindult a fél földgömbös útjára piciny hazánkba, amiről ugye a sok okoska azt se tudja, merre van, s hogy eszik vagy isszák-e. 7-én a VÁMnál dekkolt már (sokszor országon belűl nem ilyen gyors a posta), s 9-én már Budapesten volt. Tegnap kaptam egy levelet este, ami viszont kihozott a sodromból. Fáradjak be a portékáért, s vegyem át! Köszönöm! Kedves Enji, Tifa imád, én is kedvellek, s semmi rossz szándék nincs feléd nézve bennem, de többet nem rendelek neked! Annyira felmérgelt a dolog, h legalább Monorig elhozhatták volna ezt a biz-baszt, amiért persze még vámot és áfát is kell fizetni. Hoppá. Ezzel nem is számoltunk. A fene egye meg! Ma - munkaidőben persze - befáradtam a VIII. kerület, Orczy téri nagyon posta, s még nagyonabb fiókba, hogy megszerezzem a trófeát. Igenám, de úgy le voltam törve, h amit a legjobban utálok, sorbanállás következik, hogy észre sem vettem, két perc alatt végeztem, s alig 10 percet vártam a kiadásra, mert 6-an voltak előttem. Uraim és hölgyeim, negyed órát voltam bent az épületben cakkom-pakk! Semmiség! Enji, van még esélyed, h rendelünk neked!

Odabent, ha már ott voltam, s beszéltem egy vámos kollegával, megtudtam, h nem kellett volna befáradnom, mert elég lett volna FAX-on visszaküldenem a levelt, mellékelve a készülék számláját, s akkor házhoz hozták volna. Brumm!! Ez kicsit felmérgelt, h a levélben ilyen miért nem szerepelt ugyan?

Egy szó, mint száz, a tegnap esti kirohanásom ellenére jól sikerűlt a tranzakció, s a megérkezett tárgy is korrekt. A csomagolás ugyan kissé megkopott a 10.000km-es út végére, de a tartalomra nincs panaszom. Remélem, Enji boldog lesz vele! Én tapasztalattal lettem gazdagabb, így azt kell mondjam, nekem is megérte ez a kis tortúra.

Áve!

U.I.: A visszautamon viccesen nevettem azon, h a Semmelweis bőrgyógyászati klinikával szemben temetkezési vállalkozás van Budapest mélyén a Baross utca magasságában.