Kedves olvasóm!

Kiváncsi vagyok, a tekerést hányan értik félre. Erőt vettem magamon reggel, s elindultam otthonról biciklivel. Az otthoni másfél kilóméter bemelegítésnek is kevés szerintem, de a vonaton csücsülve legalább egy manga olvasása kicsit terelte a nagyobb táv előtt álló kellemetlen érzéseimet. Miért nevezem kellemetlennek? Mert kegyetlen be voltam gyulladva a tényállástól, melyszerint előttem áll még 15 (14.6) km dimbes-dombos terep. Kőbányán az átalakítások nem okoztak gondot, könnyen rátaláltam az útra, a várost átszelik a biciklista utak. Ez teljesen jó, büszke is vagyok a város ezen oldalára, s arra is, mennyire könnyedén befogadták a kerékpáros társaságok a nagy, pocakos lényemet. Meglepő, figyeled te általában, mennyien is tekernek? Rengeteg emberrel találkoztam ma, s lelkem teljesen örült ettől. Azonban van a dolognak visszája is. Nem egy helyen figyelhettem meg, hogy az utcán (főleg a biciklista területeken) rengeteg a szétdobált üvegcserép. Tapasztalatból tudom, milyen kárt is tud okozni egy-egy figyelmetlenül elhanyagolt útszakasz, illetve az azon található minősíthetetlen hulladék. A nagy méretű dolgok kevésbé akadályozóak, mint a kisebbek. Paradoxont képez eme kifejezés, de a nagyot könnyű észrevenni távolról, s máris számításokba kezdhetünk, hogy új röppályán átmetszve a terepet, megoldjuk a felmerülő gondot. A kisebbekkel nem mindig vagyunk ilyen szerencsések. Egyszer egy 60-as szög állt bele a hátsó kerekembe. Még Kőbányán. 2(!!!) egész perc tekerést követően. Örültem is neki, de még szerencsémre, az Europarkig kellett csak cipelnem a cangát a vállamon. 2000.- és már mehettem is tovább. Ennyi bizony a belsőcsere. Nem veheted meg, s kérhetsz szerszámokat. Azóta mindig hordok magammal egy extra belsőt, s mindenféle javítóeszközt.

Tavaly nem használtam valami sokat az eszközt, aminek folytán idén teljesen bennem volt a félsz, miszerint elrozsdásodott vagy valami egyéb baja keletkezett szeretett eszközömnek. Nagyon örültem neki, hogy még a kerekek is kitartottak, pedig megint elfelejtettem felhúzni a mennyezetig az egész hóbelevaccot. Semeddig nem tartott volna, de tudjuk, milyen egy szita vagyok, s ha ez még nem is lenne elég, mellette a lustaságommal is tudnék pár kisebb helyi díjjat bezsebelni. Bah, sosem fogok felnőni.

Egyszóval mozogtam reggel. Büszkeség árad szét a testemben a fájdalmak mellett. Oh, igen. Pedálozás közben nem nagyon éreztem, h sanyarognának izmaim, s mi több, még büszke is voltam magamra, mennyire jól haladok. Gyorsan, erősen. Régen mindig tartottam 3 perc szünetet a Lágymányosi híd lábánál vagy kicsit többet, ha Cybbel jöttem dolgozni, s együtt tekertünk. Ma ezt a szünetet kihagytam, s egyből fel a hídra. Meglesz ennek még a bölytje. 10km végén a híd már messze nem olyan kellemes gondolat, mint teszem azt 3-4 után lásd visszafele út. Nah igen. Visszafele. Ezzel is meg kell még ma este küzdenem, de a p*csámat már totálisan kinyírta a terep nyereg, s a lábaimat is túlságosan érzem.

Egye-fene. Heti 2x ki kell bírnom. Ennyit valahogy szinten kéne tartani, ha kicsit edzésbe akarom magam hozni. Oh, amiatt nem félek, sosem leszek egy budi-bílder, nem is akarok úgy kinézni, csak a pocakból akarok leadni, s elégedett leszek.

Lássuk, sikerűl-e este hazatekerni anélkül, hogy görcsbe rándulnának izmaim. :D Párszáz óra még a mai napból, s megtudjuk!

Áve!

U.I.: Jah igen. Április elseje van, egy hülye ma reggel már betelefonált. Kb így nézett ki:

- Üdvözlöm, Zsidi Norbert vagyok, miben segíthetek? (Szerintem annyiszor elmondtam már ezt, hogy az egész egy egybefüggő szónak hangzik lásd: "ÜdvöZsiNorbevagybengíthetek?")

- Halló, XY vagyok, belüggyel beszélek?

- Igen, tudok valamiben segíteni?

- Igen! Szeretném tudni, hogy volna e rá lehetőség, hogy Arnold Schwarzenegger személyi számítógépét tudnák e őrizni úgy 1000 maximum 2000 évig? Köszönöm! Viszhall!