Szösszenetek

Kedves olvasóm!

Jól olvasod, tavaszi levertség. Nem egy ember van, akin kiüt. Most engem is megtalált. Talán egy kicsit meg is fáztam, de minden esetre rámnyomta áldatlan állapotát ez a sokaknál gyakran fellépő gond. Március 21, a tavasz eleje. Emberek, kezdődik a meterológiai tavasz. Itt van a nyakunkon, ezt is megéltük. Talán több hó már nem lesz legalábbis többségünk fele nem. Tegnap Visegrádon állítólag esett, de nem vettük észre. Túlontúl be voltunk takarózva a szoba bugyrában.

2 napja erőtlen vagyok, s kedvtelen. Mikor látott valaki engem a sarokban ülni, s rajzolni? A fantáziám megint kicsit megindult, s furábbnál furább képeket varázsoltam kedvesem szénceruzája által. Kezdem megérteni párom és barátnői gondolkodását a rajzolással kapcsolatban, hisz ők valóban nagyon ügyesen forgatják a szén eme metódusát. Erősen gondolkodom, hogy behelyezem ide a képeket, de tudom, milyen gyerekes vagyok, s annyira amatőr, hogy csak nevetni lehet lefestett grafikáimon, de talán megér egy próbát. Ne csak én röhögjek a bugyutaságomon!

Szóval tavaszi zsongás... Legalábbis a fejemben, s emellé még melegfront is van. Fáj a fejem, levert vagyok, s a vérnyomásom is a padlón. Próbáltam egyenesen sétálni Nagymaros utcáin a vonat felé, de rá kellett jönnöm, a leírt pályámat az ökör is csak vágtában tudná hugyozni. Most bocsánatot kéne kérnem a kifinumultabb olvasóim szemétől, de nem fogom megtenni, mert ez is én vagyok. Bocsi. Nah, kicsúszott. Igaz, csak gyengített verzióban, de tessék, nem szabadulok a saját lényem zugaitól.

Szóval Nagymaros. Ámultam, hogy alig sütött ki a nap, de Visegrád és környéke teljesen megtelt a turistákkal. Kicsit sajnálom eme tényállást, mert párommal szeretünk kimozdulni, de valahogy mindenhol így kicsit nagyobb a tömeg, amit valahogy viszont nem oly mértékben kultiválunk. Csömörből vödörbe. Szükségem volt egy kávéra, s szerencsémre kaptam is egyet az állomás magasságában, ami kicsit helyretette búgó agytekervényemet. A vonaton kicsit kikapcsolódtam egy anime segítségével, aminek a mögöttem ülő lányok külön örültek, hisz feliratosan néztem, hogy ne kelljen az utazóknak elszenvednie a japán hangok magas kínját. A Nyugatiban persze a vonatra való átszállás véletlen sem volt egyszerű. A csatlakozás elmaradt, a vonatom elhúzott, de így volt időm felvenni egy kevés pénzt az egyik automatából, s gondoltam, örömmel felszállok a vonatra, s nézem tovább a japán filmecskét, de a vonat sehol. 20 perces késéssel meg is érkezett, s ugyanennyi időeltolódással el is indult. Mire megjött Monorra, az utána 25 perccel később indított gyorsított is befutott. Akárhogy számolom, 1 órás késéssel értem csak haza. Szeretem a MÁV-ot.

Ha ennyi még nem is lenne elég, a kedvesem máris annyira hiányzik, hogy csak na! Teljes letargiával csapott le rám a felismerés, hogy megint nem látom jópár napig. Rémes volt látni, ahogy a rév elhagyja a visegrádi partot, s ezálltal a párom is távolodik tőlem. Ez volna a szerelem, a párod hiánya? Eddig is tudtam, h szeretem, de igazi vággyá nőtte ki magát a vele való élet gondolata. Kellő mennyiségben rontottam már el az életemben kapcsolatokat, de most valóban olyat találtam, akivel boldog tudok lenni. Semmit nem kell elsietni, tudom, de egy vágy már akarattá lépett elő, az akaratért pedig mily sokmindent meg nem tennénk! Lássuk, hol vannak az én határaim!

Áve!

U.I.: A képek tudom, röhelyesek, de tény, hogy 10 éve nem rajzoltam 2 percesnél komplexebb képet. Sorry.