Kedves olvasóm!

A mai sziporkázóan verőfényes napon egész gyorsan elment az iskola a fejem fölül. Jókat nevettünk az órákon, tekintve hogy közeleg a tanév vége, legalábbis a végzősök számára. A magyar óra csupa móka és kacagás volt. Hol azon nevettünk, hogy egyik fiú nagyobb hülyeséget mondott, mint a másik, hol azon, hogy szegény osztálytársam, Mesi fogta a fejét a hülyeségek hallatán, és vágott olyan aroct, mintha citromot enne, vagy azon, amit a tanárnő olvasott. Ugyanis okításként behozott nekünk régebbi érettségi megoldást. Szerfelett értelmes gyermekek szerfelett vicces műveit, amik az irodalom érettségi heves izgalmában keletkeztek. Mit ne mondjak, ha a mi írásainkon is így fog nevetni az utókor, akkor már megéri leérettségizni :D Ama nevezett írnok, kinek tollából a ma meghallgatott íromány született, nagyon izgulhatott ezen a hírhedt napon. Ugyanis csak az utolsó 2 oldalban (az összesen 3 oldalnyi szövegből) nagyjából 20-szor írta le az "ambivalens" szót. Ez egy ideig furcsa, majd nagyon-nagyon vicces lett. Ám mégis az volt a legviccesebb, amikor a felolvasás végeztével valaki megkérdezte, hogy mégis mi a jó búbánatot jelent ez a cirkalmas szó. A mi jólnevelt tanárnőnk felelt is erre a kérdésre, mire mellettem Mesi halkan hozzátette: szóval, ha az ő dolgozata ezzel a szóval teletűzdelve ilyen jó lett (pontozásügyileg értve), akkor megjegyzem. Ezen jót vidultunk a leghátsó padban.

Emellett nagy kő esik végre le a szívemről, ha befejezhetem ma végre a tabló hímzését. Hiszen drága jó osztályom valami egyénit akart alkotni még így az utolsó 1 hónapban a Ferences Gimnázium színpadán. Ezalatt értem azt, hogy drága jó lánykáknak az az ötletük támadt, hogy mi lenne, ha nem kép lenne a tabló hófehéren maradó részén, hanem valami hímzés. Csodás ötlet! Mesés! De ki hímezze meg? Nagylelkűen felajándlottam, hogy nagymamámmal segítünk ebben. És először tényleg jó ötletnek is tűnt. De mostmár cseppet sem tartom olyan jónak. Egyedül hót ziher, hogy nem tudtam volna megcsinálni. Lassan Visegrád összes hímezni tudó emberének munkája benne lesz ebben az egy munkában. A keretet egy nagyon ügyes, és gyors kezű ismerős hímezte, a betűket pedig édesanyám, nagymamám és jómagam. Hát mit ne mondjak... Ennyi közösségi munka bőven elég is nekem erre a 4 évre.

Iskola? Történelem? Á! Eszembe jutott mit akartam írni! Múltkor valaki megjegyezte nekem, hogy azalatt a 4 alatt, míg végigbaktattam az iskolán, már a 3. miniszterünk van. Ebből elég nagy vita támadt, aminek folyamán valaki hirtelen elborzadva felkiáltott: Jézusom! Mi lesz, ha történelem órákon majd a Gyurcsány-csomagot fogják tanítani? Hát igen. Az egy igen érdekes dolog lesz, mikor a forrásközpontú könyvekbe belevésik drága exminiszterelnökünk öszödi beszédét, mint forrást.

Na de szót se többet erről. Jön az érettségi! Megyek, és tanulok még egy keveset.

Sayonara!