Kedves olvasóm!

Péntek van, méghozzá 13-a. Miről lehet ilyenkor írni, mint a babonáról? Magyarázat képpen ez nem egyfajta bab, hanem valamilyen alapra helyezett félelmek összessége. Fekete macskák, repedések a betonban, létrák alatt elsétálás vagy akár a tükör összetörése mint bibliai csapásmérő eszközök ilyenkor az idegállapotainkra. Uram atyám, mit tettem? Hangzik fel mindenki fejében, mikor ezekre asszociál. Nem tettél te semmit, megy az élet magától!

Amíg bennünk van a félsz valamitől, az agyunk elhiteti velünk, h mindez meg is történik, de lássuk be, amiről nem tudsz, nem fáj. Ha nem tudod, milyen következményei vannak egy létra alatt való elsétálásnak, talán a büdös életben meg sem történik veled. Ugyanez igaz a Murphy törvényekre is. Attól, mert tartunk valamitől, még nem feltétlen fog megtörténni, de ha elhisszük, h meg is fog történni, valóban van esély, h megviccel minket a saját agyunk, s becsap a krach (lásd: agykontrol).

Ugyanezen téma igazság szerint a vallás. Azért, mert olyan helyre születtünk, ahol a katolikus egyház nincs jelen valamilyen formában, de tételezzük fel, h Isten mégis létezik, akkor azok egyből a pokolra kerülnek? Ugyan! Ez paradoxont képez, akármilyen lefedett is a vallás tematikai szempontból. Ha nem ismered el Istent, elkárhozol? Én nem ismerem el, de nem zárom ki a lehetőségét. Próbálok tisztán élni, de nem bántam meg egy bűnömet sem, mégsem hiszem, h ha létezik is, pokolra kerülök. Több okból is. Isten szeret minden lelket? No nem ezért. Egyszerűen nem ott van a helyem. Ismerj meg, ha tudni akarod, miért gondolom így, de ez a post máris annyi iszonyat jó filozófiai témát ölel fel, h gyakorlatilag sosem érek a végére, ha bármit is részletezni kezdek.

Legendák, mítoszok, vallási alapok keletkeztek megannyi ember tudatában már, s akárhogy is nézzük, nem csak az ősi vallások kapnak helyet a mai világunkban. Korlátok közé zárjuk magunkat, h rendet találjunk a világban, saját magunkat erőltetjük a világ más módon való szemlélésére. Emoció vs racionalitás. Melyik jobb? Egyik sem. A létezés kultusza a mértékletesség. Amennyi kell, mindig lesz mindenből. Magunk döntjük el, kinyúlunk-e érte vagy hagyjuk, más vigye el, de vica verse... Magunk döntjük el, megesszük e az egész tál spagettit vagy hagyunk másnak is?

Önmagunk becsapása lenne-e a babona vagy valóban van alapja? Érdekel is ez igazából valakit? Olyan kérdésre keresni a választ, ami körülöttünk van, mégsincs sehol? Érvek, ellenérvek sokasága nyomja az asztalomat, a tudatomat, s ha választanom kellene, csak zenesen mondanám az alábbit: "Ha csak egy lehetőséged van, hogy döntesz?". A világ a magunk útját állítja elénk, ez a mi karmánk, ez a mi életünk. Ezt kell nekünk végigjárnunk! Higyj, miben hinni AKARSZ, s ne abban, amit rád próbálnak erőltetni! A saját kezedet saját magad irányítod. Az életed a tied, a végső döntéseket mindig te hozod magad irányában, hát ne várd, h a sültgalamb a szádba repül! Aki hezitál, maszturbál!

Babona? Kell ez neked? Más mondja meg, h szerencsétlen leszel? Az utad előtted van, taposd ki!

Áve!