Kedves olvasóm!

Te milyennek képzelsz el egy igazán szép hétvégét? Merre vinnéd a párod, mit csinálnátok? Mitől éreznétek jól magatokat? Amíg ezen gondolkozol, leírom, amit én éltem most át... Hátha találsz hasonlóságot. :)

Kezdjük rögtön a közepén - in medias res - szombat délután 2 óra, Nyugati pályaudvar. Kék az ég, szürke a beton, emberáradat mindenhol... Huh... A legrosszabb... És tündököl ott a párom a nagykijelző alatt, s várja az ő kedvesét. Milyen jó is megölelni szerettidet, s milyen jó egy lehelletfinom csókkal fogadni őt! Spuri, irány az állatkert! A 72-es troli kirázza a vesekövedet, az fix, de mindent kárpótol az elkövetkező jópár óra gondolata. Állatkertbe belépve az ember azt se tudja, mit akar látni először. A majomházat felújították, a fehér farkasok vígan kocognak, a jegesmacik csapzottan az úszástól, a ráják a földbe temetkezve horpasztanak, a prérikutyák répát mazsolázva szekálják egymást, ám fittyet sem hánynak a kíváncsi bámészkodókra, akár még meg is lehetett vakarni a buksijukat táplálkozásuk közben. A pingvinek köröket írnak le a víz alatt a fókapárral, a denevérek lustulnak, s bármennyi időt is töltesz odabent, kevés. Ha szebb idő lesz, visszamegyünk, az tuti! Túl kevés volt ez most.

Fél 5 után elhagyva az állatkertet (zárás 4-kor... aha) egy vásárban találtuk magunkat a műjég-pálya - jól írtam én ezt le? pfff... - mellett. Tömérdek ezüstékszer, faragások, díszek, kacatok. Mégis annyi az ember, mintha ingyen lenne minden. Apropó jégpálya (így tuti helyes), ott üvölt a 90-es évek elejének összes slágere egybegyúrva. Minő forgalma van annak a helynek? Teljesen letaglóz, ahogy 200 ember egy akkora helyen spirálisan együttesen mozog. Jó lenne megtanulnom már korizni. Cikis pasi vagyok, nah.

Földalatti, majd séta vissza a Nyugatiba... Párom érdekesmód kifejezetten értékelte azt a tömegközlekedési eszközt. Nem mondom, van is varázsa, de tőle ez szokatlan. Nem szereti Pestet. Megértem.

Ha már a Nyugatiban vagyunk, lessünk be a Westendbe! Sikeresen bevásároltunk mangát, -japán képeskönyv- illetve ittunk finomat. Egy kis alkohol senkinek nem árt. Nekem meg a sok sem. :D És itt történt valami, amit szerintem egyhamar nem felejtünk el. Beszélgettünk még a vásáron, h de jópofa lenne ugyanolyan gyűrűkkel rohangálnunk... Nah igen... Valóban aranyos. Összetartozást jelképezne. Megmutattam kedvesemnek azt a boltot, ahol az én gyűrűmet vásároltam (ami eddig mindenkinek tetszett), s összenéztünk... Igen. Mindketten akarjuk. Röviden: ugyanolyan gyűrűink vannak, s én húzhattam fel az ujjára. A boldogság, amit a szemében láttam ifjú páromnak... Tetszik tudni, soha nem húztam még gyűrűt senki ujjára... S ő ezt nagyon is jól tudja... (igen, a képen a mi kezeink, a mi gyűrűink.)

Ezek után az este már oly csodás volt, h az leírhatatlan. Te is? 2012-es apokaliptikus félelme sem ronthatta volna el...

Áve!